Blog

Stresszcsökkentő táplálékok főemlősök számára

2014.09.18 20:41

Az ételek a stressz ellen több módon „küzdenek”, melyeket érdemes alkalmazni perifériás pozíciójú pávián nőstények esetében is, ill. olyan egyedeknél, melyek stresszhormonjai a hormonvizsgálatok során túl- vagy alul működést mutatnak, nátrium és sóháztartás felborulása mellett.

Bizonyos ételek a szerotonin szintre, mások az adrenalinra vagy a kortizolra vannak hatással. Megfelelő és tudatos alkalmazásuk bizonyos mértékben ellensúlyozza a stresszhormonokat, mert erősítik az immunrendszert és csökkentik a vérnyomást, de stabilizálják a vércukorszintet, és hatnak az idegi működésre is.

 

Az összetett szénhidrátok az agyadat több szerotonin termelésére késztetik és segítik a vércukorszint stabilizálását. Ilyenek a teljes kiőrlésű gabonapelyhek, zabpehely, kenyerek és tészták. (A dél-afrikai C.A.R.E., mely a páviánok mentésével és természetbe történő re-integrációjával foglalkozik, ezért is biztosít tésztaféléket medvepáviánjai számára.)

Az egyszerű szénhidrátok (édességek) nem túl egészségesek, nagyon nagy mértékben enyhítik a stressz okozta ingerlékenységet, ezért a páviánoknak pl. amerikai mogyoróvaj (kis mértékben) nyugodtan adható (magvakkal vagy minimális mennyiségű lekvárral, mert a mogyoróvaj önmagában fullaszt). Az egyszerű cukrok gyorsan emészthetőek, mert szterotonint tartalmaznak. Az édesség helyett alkalmazható az azonnal felszívódó szőlőcukor is.

 

 

A zöldségek és gyümölcsök közül a citrusfélék, főleg a narancs, a jaffa (édes narancs vagy izraeli narancs) és a mandarin „hasznos”. (Bár a grapefruit, a citrom és a pomelo is remek, a grapefruit pl. a világ legerősebb „gombaölő szere”, de ezek íze túl savanyú vagy keserű az állatok számára.)

A narancs, jaffa és mandarin (továbbá a kivi) magas C-vitamintartalma segíti az immunrendszert a stressz-hormonok elleni küzdelemben. A humán kutatások szerint azon emberek, akik nagy dózisú (3.000 mg) C-vitamint fogyasztanak erős stresszhelyzet előtt, a vérnyomásuk és a kortizol-szintjük majdnem normális értékű marad.

Az olajos magvak közül kiemelkedő jelentőségű a pisztácia, ami vérnyomáscsökkentő hatású, így a stressz okozta szív- és érrendszeri betegségek és magas vérnyomás visszaszorításában nagy segítség. (Nem véletlen mérik arany áron az üzletekben!) A mandula E-vitamin tartalma az immunrendszert erősíti (s fontos tudni, hogy a természetes E-vitamin nagyon drága, mert kevés élelmiszer tartalmazza), és a B-vitamin, ami segíti a szervezetet, hogy nyugodt maradjon a stresszes helyzetekben. A legjobb, ha egy marék (fele-fele arányú) mandulát és pisztáciát elfogyaszt a stresszelt egyed minden nap.

A kálium-bevitel szintén a magas vérnyomás csökkentésére szolgál. A legnagyobb káliumforrásnak sokáig a banánt tartották. (Műtét, altatás előtt ennek okán fontos a kálium szint alacsonyra csökkentése, ezért akkor kerülendő a banán fogyasztása.) Ám az avokádó a banántól is nagyobb mennyiségű káliumot tartalmaz. Mint guacamole (érett avokádóból készült mexikói (azték) mártogatós) segít megakadályozni, hogy stresszes helyzetekben magas zsírtartalmú ételeket kelljen fogyasztani.

Este 2 dl langyos tej (cumisüvegből, „önkiszolgáló” módon) annak kalcium tartalma miatt segít megelőzni az izomgörcsöket, és csökkenti az általános feszültséget (idegnyugtató hatású).

Az orbáncfűből főzött tea (napi fogyasztásra csak bő egy hónapon át ajánlott) flavonoidokat és tannint tartalmaz, ami antidepresszáns, hangulatjavító (tehát neurológiai és pszichiátriai szempontból hatékony), valamint rendkívül hatékony immunerősítő, melyet a humán gyógyászatban szerzett immunhiányos tünetegyüttes, s egyéb (retro)virális megbetegedések esetén alkalmaznak a terápia részeként, de jótékony hatással van a stresszel együtt járó emésztési rendellenességekre is.

 

The adequate Zoo enclosure of the baboons

2014.09.16 20:59

I present those baboon enclosures, which I think adequate for (Papio Genus) baboons, so this is a “best of” list.

 

First of all, does not the most important, the Zoo uses “cages” (grids) or electric fence, but:

  • size of enclosure

  • infrastructure (rocks, trees, toys, (drinking) water etc.) of enclosure

  • the number of individuals and composition of enclosure (area/head relation)

  • nutrition, feeding

In these aspects the most adequate enclosures are for baboons in the following Zoos:

 

Singapore Zoo:

Oakland Zoo (USA):

Melbourne Zoo (Australia):

Tunis Zoo (Tunisia):

Köln (Koeln) Zoo (Germany):

Edinburgh Zoo (Scotland):

Brookfield Zoo (England):

Montevideo Zoo (Uruguay) - an interesting, but not perfect/adequate enclosure:

Indianapolis Zoo (USA):

Paris Zoo (France):

 

 

Mit eszünk, mit szeretünk mi, páviánok?

2014.09.02 08:37

Az emberek a majmokat, így a páviánokat is a banánnal fogyasztásával és szeretetével azonosítják. Szeretjük a banánt, ez nem vitás, olykor a héját is megesszük, de rengeteg étel van még, amit még a banántól is jobban szeretünk!

A Papio genosba tartozó Anubis-, galléros-, guineai-, medvepávián és sárgás babuin is mindenevő, de leginkább mindannyian növényeket fogyasztunk.

 

 

A vadonban (és állatkertekben is) mindannyian eszünk:

  • növényi gumókat, bimbókat, hajtásokat és gyökereket

  • megesszük a különböző leveleket és virágokat is, de ha muszáj, fűféléken is elélünk egy darabig

  • a magvakat és a gyümölcsöket kifejezetten szeretjük

  • szívesen eszünk tojásokat is, ha találunk

  • a terméseknek sem tudunk ellenállni, legyen az a vadonban termő, vagy az emberek által megművelt földeken termő (pl. rizs, kukorica, jamgyökér, burgonya, paradicsom, citrusfélék), ami miatt a gazdák sajnos nagyon mérgesek ránk

  • az ízeltlábúak, rovarok kiváló proteinforrást jelentenek mindannyiunk számára, és kisebb gerinceseket is elejtünk, ha muszáj, ami elsősorban fiatal antilop vagy gazella

  • guineai testvéreink hüllőket és madarakat is esznek

  • medvepávián rokonaink pedig gombákat és zuzmókat is fogyasztanak

  • sárgás babuin testvéreink a nyulakat szeretik, de elkapják a szavannacerkófokat és a szenegáli fülesmakikat, ill. fontosak számukra az akáciák is.

 

Nevesítve néhány gyümölcsöt, zöldséget, magvat... nagyon szeretjük a(z):

  • mazsolát (ez olcsó is)

  • (főleg a cukrozatlan) aszalt gyümölcsöket: sárgabarackot, szilvát, vörös áfonyát, meggyet, fügét, datolyát

  • a mogyorót héjában is, de csak a mogyoróbelet is örömmel esszük meg

  • a magvak közül nagyon szeretjük a napraforgót, a mandula- és dióféléket (dió, mandula, mogyoró, kesudió), a fenyőmagot, tökmagot, de megesszük a rizst is

  • az emberek eledelei károsak ránk (gondold csak el, nektek is magas vérnyomást, cukorbetegséget, szív- és érrendszeri megbetegedéseket, rákot stb. okoz az a sok emulgeáló- és tartósítószer, amit megesztek), ezért hamburgert, csokit, chips-et ne adj nekünk (még akkor se, ha kérünk!), müzli szeletet viszont nyugodtan adhattok, hisz az főleg magokból, szárított gyümölcsökből és egy kis mézből áll

  • szinte minden gyümölcsöt szeretünk, igen, a banánt is, de a szőlőbe és a barackba egyenesen szerelmesek vagyunk... alma, körte, citrusfélék (narancs, mandarin, grapefruit), szilva, meggy, cseresznye, szeder stb., mind egészséges és finom

  • a zöldségekkel hasonlóan vagyunk, mint a gyümölcsökkel, jöhet a sárgarépa, a borsó, a zsenge kukorica, no és persze a paradicsom

  • ha állatkertben, vadasparkban vagy rehabilitációs központban lakunk, s a gondozóink nagyon szeretnek minket (hisz hogy lehetne nem szeretni bennünket?), akkor készítenek számunkra kreatív élelmet, és pl. egy fabotra, -pálcára kennek nekünk egy kis dzsemet, valamilyen ízesített szószt vagy mogyoróvajat, s „ráragasztanak” nekünk magvakat és aszalt gyümölcsöket, amihez mi kicsit mohón nyúlunk, de végül hosszasan eljátszunk vele, míg megesszük az utolsó utáni cseppet/darabot is.

  • kevesen tudják rólunk, de a tésztaféléket is megesszük, sőt, korlátozottan szeretjük is azokat.

 

hát, így táplálkozunk mi. Most már tudod, ha jössz hozzánk az állatkertbe, vadasparkba, rezervátumba vagy csak megállsz az út szélén az autóddal pl. a Közel-Keleten, vagy bizonyos afrikai országokban, ezekkel vehetsz le minket a lábunkról. Nálunk nemcsak a fiúk, de a lányok szívéhez is a hasán keresztül vezet az út :-) 

 

 

Galléros pávián (Papio hamadryas)

2013.06.12 20:28

A Győri Állatkert galléros pávián családja

 

A galléros pávián (Papio hamadryas) az öt páviánfaj – más megközelítésben egy faj alfajainak – legismertebbike, a hazai állatkertek, vadasparkok java is eme fajnak ad otthont. A többi, barna színű páviánnal ellentétben a galléros pávián hímjei feltűnő ezüstszürke szőrzettel rendelkeznek, mely mérete és alakja miatt vált az állat névadójává. A galléros páviánt nemcsak szőrzete, hanem a rokonaihoz viszonyítottan is meglehetősen komplex szociális berendezkedése teszi még különlegesebbé a páviánok között.

 

Előfordulása a természetben:

A galléros pávián az egyetlen, mely nemcsak Afrikában előforduló pávián fajta. Az afrikai kontinens keleti részén (Etiópia, Szomália, Dzsibuti, Eritrea, Szudán) kívül az ázsiai kontinenshez tartózó Arab-félsziget délnyugati vidékén, így Jemenben és Szaúd-Arábiában is őshonosak. Száraz, füves pusztaságokon, szavannákon, ill. kopár hegyvidékeken él. Megtelepedésének feltétele az éjszakai sziklás búvóhely megtalálása (ilyet alakítottak ki számára a Fővárosi Állatkertben is), valamint az elegendő mennyiségű víz.

A galléros pávián is eredetileg „afrikai majomfaj” volt, az Arab-félszigetre viszont már meglehetősen régen, az ókorban, az Egyiptomot és Arab-félszigetet elválasztó Vörös-tengeren keresztül telepíthették be a kereskedők szent állatnak, ill. hobby-állatnak.

 

 

Megjelenése:

A fajra jól látható ivari kétalakúság jellemző. A kifejlett hímek elérhetik a 20 kg-os testtömeget, így lényegesen nagyobbak, mint a nőstények. Egyedi, háton, fejükön és mellső végtagjaikon ezüstszürke szőrzetük nagyban elér a nőstények egyszerű, olajbarna dominanciájú megjelenésétől. Mivel hosszú szőrzetük gallérként omlik vállukra, nevüket is innen kapták.

A galléros páviánok hímjeinek testhossza 60–90 cm közötti, míg a nőstények csak 50–65 cm-esek. Farkuk 30-60 cm hosszú.

Mindkét nemre jellemző, hogy az arcot és az ún. ülőgumókká fejlődött fart csupasz, rózsaszínes bőr borítja, ami a nőstények esetében párzási hajlandóság esetén megduzzad, s messziről is jól látható, élénk vöröses színezetet ölt.

 

Életmódja:

A galléros páviánok is társas lények, mint a legtöbb majom faj, s bonyolult szerkezetű, több szinten szerveződő csapatokban élnek.

Nappal aktívak. Idejük nagy részét táplálékkereséssel töltik. Egy átlagos méretű páviáncsapat kb. 40 km²-es területet használ, melyen napi 6–20 kilométert tesznek meg az egyedek négy lábon. Estére összegyűlnek a csapatok, a sziklákon éjszakáznak, ahonnan idejében észlelhetik az esetleges támadókat.

 

Társas élete és berendezkedése:

A galléros páviánok – még a többi (al)fajhoz viszonyítottan is – bonyolult társas életet élnek. A páviántársadalom alapja az „egyhímes egység” (one male unit), mely egy ivarérett hímből és a háreméből áll (2-23 nőstény, de 7-8 közötti az átlagos). Az egyhímes egységekben a vezetőnek alárendelt ivarérett hím is megjelenhet, de elvileg nem szaporodhat. E hím gyakran megkísérli átvenni a domináns pozíciót a csapatban.

Két-három egység alkot egy klánt, melynek hímjei általában közeli rokonok. A klánokon belül tiszteletben tartják egymás háremét, és kapcsolatban vannak egymással.

(A klánok további magasabb egységekbe, hordákba szerveződhetnek, de ezeken belül már nem olyan szoros a kapcsolat.)

A hordák együtt éjszakáznak és reggel közösen indulnak táplálkozni, de a kevés táplálék célszerűbb elosztása okán nap közben klánokra bomlanak és külön utakat járnak.

A nap legmelegebb óráiban közösen használt itatóhelyeken gyűlnek össze. Ezek, ill. az alvósziklák kijelölését reggelente a domináns hímek „megbeszélik”, míg konszenzusra nem jutnak. A hímek egyébiránt fontos védelmi szerepeket is betöltenek.

Az egyes csoportokon belüli fluktuáció inkább csak a hordákon belül fordul elő, kivándorlás nincsen. Új csapatok ezért úgy jöhetnek létre, hogy a fiatal, ivaréretté váló hímek nőstényeket rabolnak maguknak más hímek háreméből, vagy hatalomátvétel történik.

Hatalomátvételkor az öregebb, domináns hímet egy erősebb és fiatal váltja fel, akinek érdeke a mielőbbi párosodás és utódnemzés. Ennek érdekében kész megölni elődje kölykeit, amit viszont az anyaállat el kíván kerülni, s feltehetően ennek megakadályozására alakult ki az a jelenség, hogy hímváltáskor a még szoptatós nőstények fara is megduzzad, fogékonynak mutatva magukat.

 

Amikor az apa is foglalkozik a kicsivel

 

A csapatokon belüli hierarchiát fejlett és komplex kommunikáció segíti. A nőstények és fiatalok alávetettségük jeléül a hímek feléje mutatják hátsójukat. A merev nézés, a fej felvetése és az ásítás, mely során kivillannak a hímek hatalmas metszőfogai, a fenyegetés jelei.

A cuppogás és fogcsattogtatás viszont biztonságérzetet kelt a közeledőben. A barátságos közeledést jelezi a ritmikus morgás is. A váratlan vészhelyzetek esetén a nőstények éles vakkantásokkal, a hímek ugató hanggal hívják fel a csapatuk tagjainak figyelmét.

 

Különösen fontos szerepet játszik a békés viszonyok fenntartásában a társas kurkászás, mely a nőstények részéről irányul a domináns hímek, ill. a bébik irányába. Egyéb testi érintkezést is megfigyeltek a társas lét során: baráti öleléseket és érintéseket, ill. ellenséges harapásokat és ütéseket is. A hangos visítozással járó konfliktusokat a hímek rendszerint gyorsan megfékezik fenyegető fogvillogtatással és egy-két ütéssel vagy harapással.

A galléros pávián nőstényei körében (általában és alapvetően) nincs belső hierarchia, a rokon nőstények összetartanak, s igen gyakori, hogy egy hímhez csupa egymással testvéri-, féltestvéri viszonyban levő nőstény tartozik.

 

Táplálkozása:

A páviánok nappal keresik táplálékukat, s mivel élőhelyükön kevés a fa, így a földön kutatnak élelem után. Mivel szűkösek a rendelkezésükre álló táplálékforrások, majdnem mindent hasznosítanak. Ha kell, hosszú ideig füvön is elélnek, de alapvetően terméseket, gyümölcsöket, magvakat, gumókat, virágokat, ízeltlábúakat, tojásokat és szükség esetén kisebb gerinceseket fogyasztanak. 

 

 

Szaporodása:

A nőstények kb. 4,5, a hímek 5-7 éves korukban válnak ivaréretté, de a teljes méretet csak később érik el. A nőstény kb. 6 éves korára tekinthető kifejlettnek. A hímek növekedése lassabb. Ivaréretté válásuk részeként a heréik teljesen kifejlődnek, majd 7-8 éves korban testtömegük megduplázódik, s csak 10. életévük betöltése után érik el végleges méretüket. A másodlagos nemi jellegzetességek, az ezüstös gallér, a rózsaszín pofa és far csak ezt követően jelenik meg.

 

A galléros páviánok szaporodása nem köthető évszakhoz (bár május-június és november-december hónapokban jelentősebb a születések száma).

A nőstények termékeny ciklusa 31–35 napig tart, meg nem termékenyítés esetén kb. 3 napig menstruáció figyelhető meg náluk. Az ovulációt nőstények ülőgumóinak duzzanata jelzi, felhívva a hímek figyelmét párzásképességükre.

A párzás több fázisban zajlik, a hím óránként átlag 7-12 alkalommal van együtt a nősténnyel, mire ejakulál.

 

A 172 napig tartó vemhesség után egyetlen, fekete utód jön a világra. A születésekor 600–900 grammot nyomó kölyök az első hónapokban teljesen anyjától függ, akinek bundájába csimpaszkodva közlekedik. A szoptatás kb. 240 napig tart, de körülményektől függően akár 15 hónapos korig is kitolódhat. A kölyök gondozásával csak az anya foglalkozik, a hím a csoport belső viszályoktól és külső támadásoktól történő védelmezésével járul hozzá utódai felnövekedéséhez. (Állatkertekben nem ritka, hogy az apa is törődik kicsinyével.)

A nőstények körében nem ismeretes a közös kölyökgondozás, bár a nagyon fiatal, még fekete szőrű bébik vonzzák a kifejlett egyedeket, akik gyakran kurkásszák más nőstények kölykeit is.

A nőstények átlagosan kétévente szülnek, bár ismeretek évente és háromévente ellő nőstények is. Elképzelhető, hogy az utódnemzés gyakoriságát a tápláltság foka és a csoporton belül elfoglalt helyzet is befolyásolja. A fogságban mért adatok alapján a legidősebb ismert galléros pávián kb. 37,5 évig élt, a szabadban az életük valószínűleg jóval rövidebb.

 

Természetvédelmi helyzete:

A Természetvédelmi Világszövetség elemzése alapján a galléros páviánokat a vadászat, élőhelyük pusztulása és a mezőgazdasági tevékenység kiterjedése fenyegeti, ennek ellenére a faj jövője biztosnak tűnik, hisz számos állatkertben népszerű látványosságnak számítanak, s rendszerint könnyen szaporodnak. A galléros pávián természetes élőhelyéről gyakorlatilag kipusztultak a nagyragadozók, ám a többi páviánhoz viszonyítva is fejlett társas élete és éjszakázási szokásai arra utalnak, hogy sokáig kellett ilyen jellegű kihívásokkal szembenéznie. A különlegesnek számító viselkedésformákat Etiópiában 1996 óta kutatják a Filoha Hamadryas-projekt keretében, ami etióp–dél-afrikai–amerikai kooperációban vizsgálja a fajt.

Jelenleg legnagyobb ellensége az ember.

A galléros pávián igen agresszív is tud lenni, ami nagy méreteivel és szemfogaival párosulva komoly veszélyforrássá teszi.

 

 

(Wikipedia)

 

Anubisz pávián (Papio anubis)

2013.02.17 20:25

 

Az Anubisz pávián (angolul Olive Baboon) korábbi neve szavannapávián volt, mely nevét a sakálfejűnek ábrázolt ókori egyiptomi Anubisz istenről kapta, mivel kutyaszerű fejformája hasonlít az isten ábrázolásaihoz.

 

Természetes előfordulása:

Az Anubisz pávián a legszélesebb körben elterjedt páviánfaj, jóllehet, a hazai állatkertek egyikében sem található meg (legalábbis – egyelőre). Közép-Afrikában Dél-Mauritániától és Malitól Szudánig, délen a Kongói Demokratikus Köztársaságig és Tanzániáig fordul elő. Élőhelyéül elsősorban a szavannák szolgálnak, de sivatagos területen is él két elszigetelt populációja. Egyik Nigerben, a szaharai Air-hegységben, másik szintén északabbra, Csádban, a Tibeszti-hegységben.

Max. 2500 m tengerszint feletti magasságig fordul elő.

Északkeleten, az etiópiai Avas folyó mentén galléros baboon-okkal, míg Kenyában és Tanzániában sárgás babuinokkal van átfedésben az élőhelye, így itt keverednek a különböző (al)fajok, melyek tanulmányozása azonban még igen eltérő mértékű, sokszor gyerekcipőben járó.

 

Megjelenése:

Az Anubisz páviánokra is jellemző a nemi kétalakúság, mint a többi páviánfajra. A hímek jóval nagyobbak a nőstényeknél (átlagos testtömegük 24-25 kg, testhosszuk 70-76 cm). A nőstények súlya „csak” 14 kg, testhosszuk pedig 60 cm.

A hímeknek (hasonlóan a galléros páviánokhoz) terebélyes sörényük van testük elülső felén, s rendkívül hosszúak és hegyesek tépőfogaik.

A nőstények szőrzete mindenütt azonos hosszúságú, tépőfogaik is sokkal kisebbek.

A hímek koponyáin a hosszú, egyenes orr mindkét oldalán taréjok, szemeik felett jól látható, gömbölyű dudor fut végig. Koponyataréjuk és sokszor nyaki taréjuk is van. Mivel a fejük teteje lapos, így jól elkülöníthetők a sárgás babuinoktól.

A farokhossz kb. 38-58 cm-es.

Az Anubisz páviánok szőrzetszíne sötét olajzöld, mivel a szőrszálakon 1-2 fekete és sárgásbarna gyűrű váltja egymást. Az újszülött páviánok szőrzete fekete, ami csak 6 hónapos korukra válik olajzölddé. A csupasz pofa és a far mindkét nemnél sötétbarna vagy fekete, a far csupasz bőrfelülete pedig sokkal kisebb a galléros- és a guineai páviánokénál.

 

 

Életmódja és táplálkozása:

Az Anubisz páviánok is nappal aktívak, életük nagy részét a földön, táplálék és víz keresésével töltik. Éjszakázni magaslatokon, sziklákon, fákon szoktak, napi mozgásukat így az itatók és az alvóhelyek határozzák meg. Az egyes hordák által használt területek nagysága 400 és 2000 hektár között mozog, ezen belül a páviánok naponta átlagosan 5,8 km távolságot tesznek meg. Táplálékuk különféle növényi részekből állnak, így gumókból, levelekből, termésekből, virágokból, gyökerekből, ill. kisebb gerinces állatokból, ízeltlábúakból és tojásokból. Előszeretettel járnak rá a mezőgazdasági területekre, ahol sokszor komoly károkat okoznak.

 

Társas élete:

Az Anubisz páviánok komplex szociális szerkezetű csapatokban élnek, melyekben több nőstény és hím kap helyet. A hordák létszáma 39-97 példány között mozog. A hímek zömmel azelőtt elhagyják szülőhordájukat, hogy elérnék kifejlett méretüket, s csatlakoznak egy másik hordához, ahol komoly harccal kell kivívniuk helyüket a csapat hierarchiájában.

Olykor párokban keresnek maguknak új hordát. E párok rendszerint (fél)testvérek, akik egész életükben szoros kapcsolatban maradnak egymással. Más hímekkel azonban nem ápolnak kapcsolatokat.

Érdekes jelenség, hogy gyakran idősebb hímek is csapatot váltanak, noha ez veszélyes és szaporodási lehetőségeket rontó lépés. Oka feltehetően az, hogy az idősödő hímeket fiatal vetélytársaik állandó zaklatásnak teszi ki, s ha nincs elég szövetségese a nőstények körében, inkább elhagyja a hordát, hogy elkerülje a konfliktusokat.

A nőstények a hímekkel ellentétben sosem hagyják el szülőhordájukat, és ápolják a rokoni kapcsolatokat is, melynek következtében az Anubisz páviánok nőstényei között időtálló, stabil hierarchia alakul ki. A rokon nőstények generációkon átívelően segítik egymást a más egyedekkel kialakuló konfliktusokban. E stabilitásnak döntő szerepe lehet abban, hogy a nőstények sokkal agresszívebben viselkednek, mint a hímek, ha összetűzés alakul ki más hordákkal.

 

A csapatokon belüli komplex társas viszonyok fejlett kommunikációs eszköztárat igényelnek, ami vizuális jeleket, gesztusokat, érintéseket és hangadást tartalmaz. Az alávetettség jele, ha a nőstények vagy fiatalok farukat mutatják a hímeknek vagy rangosabb nőstényeknek, melyhez sokszor ajakcsettintés is társul. A merev bámulás, a tépőfogakat megvillantó ásítás, a fogcsikorgatás és a szemöldök felhúzása egyöntetűen fenyegető jelenség.

A veszélyre kéttagú ugatás hívja fel a figyelmet, de a hímek riválisaikat is így figyelmeztetik, néha morgással együtt. A harcoló hímek ordítani is szoktak, és a győztes küzdelmet is mély, rezonáló üvöltéssel fejezik be. Az agresszió kitörését mindkét nem esetében hangos visítás jelzi, míg a menekülő páviánok fecsegésre emlékeztető hangokat adnak ki, félelmet kifejező grimasz kíséretében. Különböző hangadás kíséri a párzást és a fiatalok játékát is.

Az érintésnek is nagy szerepe van a kapcsolatok fenntartásában: az Anubisz páviánok orrukat egymáshoz érintve üdvözlik és rendszeresen kurkásszák egymást.

 

 

Szaporodása:

Mivel a hordákban több hím is él, harcokat kell vívniuk riválisaikkal, hogy a fogékony nőstényekkel párosodhassanak. A fiatal, erős és nagy hímek jobb eséllyel tudják távol tartani a konkurenciát a kiszemelt nőstényektől, de a hierarchiában elfoglalt sorrendet felboríthatja, ha a gyengébb hímek szövetkezhetnek az erősebbek legyőzésére. Ilyen szövetségek főleg idősebb, egymást régóta ismerő hímek között köttetnek.

A párzási esélyeket a nőstényekkel kötött „barátság” is növeli: ilyenkor a hímek kurkásszák a nőstényeket, megosztják velük az ételüket és kötődnek utódaikhoz, ill. konfliktushelyzetben megvédik őket. Az ilyen barátságok a párzási időszakon kívül is fennmaradnak.

 

Az Anubisz páviánok nőstényei több hímmel párosodnak egy 15-20 napos időszakon belül, aminek talán az utódgyilkosságok megelőzésében van szerepe azáltal, hogy bizonytalanná teszik az apaállat kilétét. A párosodást a nőstény kezdeményezi. A nőstények tüzelése 31-35 napig tart, amit sikertelen párzás esetén 3 napos menstruáció követ.

Ovuláció idején a gát környékén feldagad a bőr, de a nőstények kémiai úton (nyílt láncú savtermeléssel) is jelzik fogékonyságukat.

 

A vemhesség 180 napig tart, s végül egyetlen, kb. 1 kg tömegű, fekete szőrű utód jön a világra. A kis pávián eleinte anyjára csimpaszkodva él, s csak hónapok múlva kezd el saját lábán is járni, ill. szilárd táplálékot fogyasztani. A kölyköket mindenekelőtt az anya gondozza kortól, tapasztalattól és szociális rangtól függő szigorúsággal és törődéssel. Közös utódgondozásról esetükben sem tudni, bár a fiatal, rendszerint az anyával rokonságban álló nőstények gyakran besegítenek a kicsik gondozásába. A fekete bundájú újszülöttek egyébként rendkívüli figyelmet élveznek az egész hordától, és az alacsonyabb rangú nőstényektől olykor el is rabolják őket magasabb rangú társaik. A hímek közül elsősorban az anyaállattal „baráti” viszonyt fenntartó példány, a kölyök valószínű apja olykor szintén gondoskodik az utódról, pl. ételt ad neki és kurkássza. Egyúttal „szociális pajzsként” sokszor magával viszi a más hímekkel kirobbanó konfliktusos helyzetekbe.

Az elválasztásra rendszerint 420 napos kor körül kerül sor. Mivel a szoptatás és az utódgondozás megerőltető, az ellések között 1-3 évnyi szünet jelentkezik. Az utódok kifejlett testméretüket nőstények esetében 7-8, hímek esetében 7-10 éves korukban érik el. A nőstények 5-6 évesen, a hímek 6,5 évesen válnak ivaréretté, utóbbiak ekkor izmosodni kezdenek, testsúlyuk megnő, sörényük kezd kifejlődni és tépőfogaik is ekkor válnak félelmetes fegyverré.

Az Anubisz páviánok fogságban átlagosan 25 évig élnek.

 

Természetvédelmi helyzete:

Az Anubisz páviánt kiváló alkalmazkodó képességüknek köszönhetően nem fenyegeti veszély, állományuk folyamatosan nő a rendszeres és széles körű csapdázások, mérgezések és vadászatok ellenére is. Természetes ellenségei elsősorban az oroszlánok, leopárdok és csimpánzok, a páviánok azonban képesek szembeszállni a támadókkal, és elüldözni azokat. Az Anubisz páviánt az afrikai konvenció kártevőként tartja számon. Szerepel a Washingtoni egyezmény (CITES) II. függelékében. 

 

(Wikipedia)

Medvepávián (Papio ursinus)

2013.02.16 12:37

Jóreménység foka

 

A medvepávián nevét nagy testméreteiről kapta, hisz a páviánok legnagyobbika.

 

Természetes élőhelye és előfordulása:

Dél-Afrika szinte minden országában előfordul, több mint 2100 m tengerszint feletti magasságig. Elterjedésének északi határa a Zambézi-völgy és az angolai partvidék. Az élőhelyeket tekintve nem válogatós, épp úgy megtalálható a szavannákon, mint az erdős területeken, pusztaságokon és magashegységekben. Csupán mindennapos vízivási lehetőségre és éjszakázásra alkalmas magaslatokra, sziklákra vagy fákra van szüksége.

(A lokalitását figyelembe véve két – esetleg három – alfaját tartják nyilván.)

 

Megjelenése:

A többi páviánhoz hasonlóan a medvepáviánoknál is nagyobbak a hímek (mintegy kétszer) a nőstényeknél. A hímek testtömege 26–31 kg, míg a nőstények súlya kb. 15 kg). A hímek nagy, hegyes tépőfogakkal rendelkeznek, viszont más páviánokkal ellentétben nincs sörényük, csak néhány hosszabb szőrcsomójuk a tarkójukon. A kifejlett állatok mérete 0,5-1,1 m közötti.

A kifejlett medvepáviánok (P. u. ursinus) szőrzete a hátukon sötétbarnás vagy fekete, a hasi részen és a pofánál viszont világosabb. A kezek és lábak körüli szőrzet szintén fekete. A hosszúkás arcrész bőre és a csupasz far lilásfekete.

Az északkeleti területeken élő szürke lábú medvepáviánok (P. u. griseipes) némileg különböznek a többitől: testméreteik kisebbek, szőrzetük pedig szürke vagy barnássárga.

A kis páviánok mindkét alfaj esetében fekete bundával születnek, és kb. féléves korukban nyerik el felnőttkori színezetüket. A két alfaj elterjedési területének határán (Transvaalban), mindkettő jellegzetességeit egyaránt mutató példányokat is találtak, ami keveredésre vagy harmadik, önálló változat létére utalhat.

 

 

Életmódja:

A medvepávián 20-50 fős (max. 130 példányt számláló) hordákban él. A hordák 910-3370 hektárnyi területet foglalnak el, ami a legnagyobb a szavannai páviánok között. A nappalt táplálékkereséssel töltik, estére sziklák közé vagy fákra húzódnak fel aludni.

A csoportok több nőstényt és hímet is magukban foglalnak, de – különösen a hegyvidékeken – előfordulnak a galléros páviánokra jellemző, de kevésbé szigorú, egyetlen hím vezette „háremek” is. A háremek viselkedése jelentősen eltér a nagyobb hordákétól (pl. a magányos hímek sokkal éberebben őrködnek, mint nagy hordákban élő társaik, és agresszívebbek a betolakodókkal szemben, viszont sosem támadják a rivális csapatok nőstényeit).

A hímek mindig elhagyják hordájukat, mielőtt elérnék teljes méretüket. Egy másik csapathoz csatlakoznak, ahol agresszív dominanciaharcokban kell elfoglalniuk helyüket a hierarchiában. A nőstények ezzel szemben sosem hagyják el szülőhordájukat, és ápolják a rokoni kapcsolatokat, így a medvepáviánok nőstényei között időtálló, stabil hierarchia alakul ki. A rokon nőstények generációkon átívelően segítik egymást. A nőstények sokkal agresszívebben viselkednek a hímeknél, amikor összetűzés alakul ki más hordákkal, mely jelenség a sárgás babuinoknál és az Anubisz páviánoknál is megfigyelhető.

 

Kommunikációja:

A csapatokon belüli komplex társas viszonyok fejlett kommunikációs eszköztár meglétét teszik szükségessé, ami vizuális jeleket, gesztusokat, érintéseket és hangadást foglal magába. Az alávetettség jele, ha a nőstények vagy fiatalok farukat mutatják a hímeknek vagy rangosabb nőstényeknek, melyhez sokszor ajakcsettintés társul. A merev bámulás és a szemöldök felhúzása fenyegető jelenség, ahogy a hímek tépőfog „bemutatója” és a fogcsikorgatás is.

A hirtelen riadalmat éles ugatás fejezi ki, míg a menekülő páviánok fecsegésre emlékeztető hangokat adnak ki félelmet kifejező grimasz kíséretében. A kurkászás, mint szocializációs, kapcsolatépítő tevékenység, esetükben is alapvető és bevett cselekvés.

 

Táplálkozása:

A medvepávián a többi páviánhoz hasonlóan mindenevő: bimbókat, hajtásokat, gyökereket, magvakat és gyümölcsöket, ill. kisebb gerincteleneket és gerinceseket, sőt gombákat és zuzmókat is fogyaszt. A páviáncsapatok alkalomadtán nagyobb állatokat is elfognak és megesznek, pl. fiatal antilopokat. Az emberek által termesztett növényeket (paradicsom, burgonya, kukorica, citrusfélék) is megdézsmálják, de a kisebb lábasjószág sincs tőlük biztonságban.

A többhímes hordákkal ellentétben az egyhímes csapatok általában addig táplálkoznak egy forrásból, amíg az ki nem apad.

 

Jóreménység foka

 

Szaporodása:

A medvepáviánok szaporodását jelentősen meghatározza a társas szervezet, amelyben élnek. A hímek kemény harcokat folytatnak a lehetőségért, így a nagyobb, erősebb és fiatalabb hímek jobb eséllyel párosodhatnak. Az egyhímes csapatokban a hímeknek nem kell harcolniuk a párzásért, a több hímet magába foglaló hordákban viszont igen: ilyenkor a nőstények több hímmel is társulnak egy ideig, s végül ők választják ki, hogy melyik hímeknek kínálják fel párzásra magukat.

A nőstények 31-35 napon át tüzelnek, és amennyiben fogantatásra nem kerül sor, kb. három napig menstruálnak. Ovuláció idején a nőstények gátja feletti bőr megdagad, ami felhívja a hímek figyelmét a fogékonyságra. Párzásra az egész ciklusban – többször is – sor kerülhet, s a kezdeményező mindig a farát felkínáló nőstény.

A vemhesség 175-180 napig tart, s egyetlen, kb. 1 kg súlyú, fekete szőrű utód születik. Az újszülött az első néhány hónapot anyjába kapaszkodva tölti, és csak ezután kezd el szilárd táplálékot is fogyasztani, ill. saját lábán járni. Végleges elválasztásra feltehetően 420 napos kor körül kerül sor.

Az anyaállat szoptatja, ápolja és játszik a kölykével, és bár nem működik együtt a többi nősténnyel az utódnevelésben, más nőstények olykor szintén részt vesznek a kölyök ápolásában. Ezek még fiatal, nem szült nőstények, akik közeli rokonai az anyaállatnak.

A szoptatás és a kölyök felnevelése, felügyelete és ápolása jelentősen megterheli a nőstényeket, így a szülések között mindig 1,5-2 évnyi szünet figyelhető meg. A medvepáviánok nőstényei 3, hímjei pedig 5 éves korukban érik el az ivarérettséget. A medvepáviánok fogságban akár 45 évig is élhetnek, de átlagos életkoruk jóval rövidebb, 27-28 év.

 

 

Természetvédelmi helyzete:

Mivel kiválóan alkalmazkodott az emberi tevékenység kiterjedéséhez, nem veszélyeztetett, állománya pedig mindenhol stabilnak mondható. A száraz területeken az emberek által létrehozott mesterséges vízellátást kihasználva jelentősen tudta növelni elterjedési területét. Mivel komoly károkat tud okozni a mezőgazdaságban, egyes helyeken (pl. Fokvárosban) pedig akár szeméttárolókat is felborít és városi házakba is betör élelemért kutatva, sok helyen kártevőnek tartják és pusztítják. Helyenként azért is vadásszák, hogy testrészeit a hagyományos orvoslásban használják fel.

 

(Wikipedia)

Sárgás babuin (Papio cynocephalus)

2013.02.15 12:44

Malawi

 

A sárgás babuin az öt páviánfaj egyike. Korábban szavannapávián néven egy fajként kezelték a nagyon hasonló medve-, guineai- és Anubisz páviánnal. Egyes újabb rendszertanok szerint mind az öt páviánféleség, beleértve a galléros páviánt is, egyetlen fajba tartozik (Papio hamadryas). A sárgás babuin nevét jellegzetes színéről kapta, tudományos nevében a cynocephalus jelentése „kutyafejű”.

 

Előfordulása:

Közép-Afrika déli és Dél-Afrika északi részén fordul elő: északkeleten Szomáliától Kenyán és Tanzánián át délen egész a zambézi, zambiai és mozambiki völgyig, nyugaton pedig a Kongói Demokratikus Köztársaságon át Közép-Angoláig húzódik elterjedési területe. Erdős szavannán, partvidéki mangróveerdőkben, száraz bozótosokban és nyíltabb pusztaságokon egyaránt előfordul, de élőhelye nagy részén a mimózaféle fa csoportjaihoz kötődik. A mezőgazdasági területek közelségéhez és természetes élőhelye felaprózódásához is alkalmazkodott.

Kenyában és Tanzániában kb. 200 km-es sávban átfedésben van elterjedési területe az Anubisz páviánokkal, ami rendszeres hibridizációval jár, és szerepe lehetett a P. c. ibeanus alfaj kialakulásában. Elterjedése déli határán, a Zambézi völgyében és Transvaalban a medvepáviánokkal érintkezik. Itt szintén megfigyeltek köztes jegyeket mutató példányokat, melyek hibridek, vagy külön változatot alkotnak.

(Három alfaját különítik el előfordulása alapján: Papio cynocephalus cynocephalus, -ibeanus, -kindae.)

 

 

Megjelenése:

Mint elnevezése is tükrözi, a faj szőrzete sárgásbarna színű, kivéve néhány fehér foltot a végtagok belsején és az arcokon. A csupasz, kutyákéhoz hasonlóan megnyúlt pofa és ülőgumók színe viszont lilásfekete. Kisebb sörény csak a P. c. ibeanus alfaj hímjeinél fordul elő, de jóval kisebb a többi sörényes páviánénál. A fejtetőn jellegzetes taraj húzódik hosszabb szőrszálakból.

A kölykök a többi páviánfajhoz hasonlóan fekete szőrzettel jönnek világra, de a P. c. kindae kölykei vörös színűek, míg a P. c. ibeanuséi fehérek. Felnőttkori színezetüket kb. hat hónapos korukra érik el.

A hímek átlagos testhossza 110-120 cm, testtömegük pedig 23-26 kg. A nőstények jóval kisebbek: hosszuk 97 cm, testtömegük pedig 11-12 kg. Jellegzetesen megtört farkuk 45-71 cm hosszúságú. A hímek tépőfogai is sokkal hosszabbak és hegyesebbek a nőstényekénél.

(Az alfajok között kisebb különbségek mutatkoznak a testméretben, a farok alakjában és a szőrzet jellegében.)

 

Életmódja és táplálkozása:

A sárgás babuinok az Anubisz- és medvepáviánokhoz hasonlóan több hímet és nőstényt magába foglaló hordákban élnek, melyek táplálékbőség esetén akár 300 egyedet is számlálhatnak. Átlagosnak a 30-80 közti példányszám mondható. A hordák nappal együtt vándorolnak és táplálkoznak, éjszaka pedig közösen vonulnak aludni valamilyen magaslatra (fákra, sziklákra, dombokra), ahol védve vannak a ragadozóktól. Naponta átlagosan 5,9 km távolságot tesznek meg, útvonalukat az itató- és alvóhelyek határozzák meg. Egy horda körülbelül 2400 hektárnyi területet használ.

 

Mindenevő állatok: kiásott növényi gumókat, magvakat, gyökereket, gyümölcsöket, leveleket, virágokat, tojásokat, ill. gerincteleneket és kisebb gerinceseket is esznek. A sárgás babuinok rendszeresen vadásznak nyulakra és kisebb majmokra (elsősorban szavannacerkófokra és szenegáli fülesmakikra). Elterjedési területükön fontos a megbízható táplálékforrások (pl. akáciák) megléte, melyeknek szinte minden részét fogyasztják.

Táplálékban szegény időszakokban fűféléket is esznek, ill. gyakrabban ásnak lédús föld alatti részek után.

 

Társas viszonya:

A hímek zöme általában azelőtt hagyja el szülőhordáját, hogy teljesen kifejlődne. Új hordájukban komoly küzdelemben kell elfoglalniuk helyüket a hierarchiában, s nagy energiát kell fordítaniuk a nőstények megnyerésébe. Amennyiben a nőstények nem fogadják be az új hímet, beilleszkedése gyakorlatilag ellehetetlenül.

Ahogy a medve- és Anubisz páviánoknál, a sárgás babuinoknál is csak a nőstények ápolják a rokoni kapcsolatokat. A rokon nőstények generációkon átívelően segítik egymást a más egyedekkel kialakuló konfliktusaikban. Ennek a stabilitásnak lehet szerepe abban esetükben is, hogy a nőstények sokkal agresszívebben viselkednek a hímeknél, összetűzés esetén.

Kommunikációjuk megegyezik az Anubisz- és medvepáviánok kommunikációjával.

 

 

Szaporodása:

A több hímet és nőstényt tömörítő csoportokban, ahol a nőstények nem egyszerre tüzelnek, a hímeknek küzdeniük kell a szaporodási lehetőségekért, ezért a fiatal és erős, a hierarchiában magas rangot elfoglaló egyedek esélyei alapvetően jobbak a párzáshoz. A nőstények is választanak, a számukra pl. kevésbé vonzó hímeknek nem kínálják fel farukat. A hímek úgy tudják javítani esélyeiket, hogy szorosabb kapcsolatot, „barátságot” alakítanak ki egyes nőstényekkel, akiket gyakrabban kurkásznak, ellátnak élelemmel és megvédenek konfliktusos helyzetben: ilyenkor nagy valószínűséggel ők válhatnak apaállattá, bár a nőstények a tüzelés során rendszerint több hímmel is párosodnak.

 

A nőstények zömmel esős időszakra eső tüzelési időszaka 30-35 napig tart, és kb. három napig menstruálnak ezt követően. A peteérés idején a gát környéke megdagad, így jelezve az állat fogékonyságát. A párzásra azután kerül sor, hogy a nőstény hosszabb-rövidebb ideig társul egy hímmel.

A vemhesség 175-180 napig tart, és a végeztével egyetlen kölyök jön a világra. A kölyök az első hónapokban anyjára csimpaszkodva éli az életét. Az ellések között 21-27 hónapos szünet figyelhető meg.

 

A kis páviánok rendkívüli figyelmet élveznek a hordán belül, s olykor az alacsonyabb rangú nőstények kölykeit el is rabolják a magasabb rangú nőstények. Ebből fakadóan előbbiek jóval féltőbben gondoskodnak utódaikról és igyekeznek távol tartani őket más egyedektől. Az általában kétséges apaságú hímek leginkább a „barátságok” esetében törődnek a kicsinyekkel, ekkor néha hordozzák őket és megosztják velük táplálékukat.

A kölykök 2-3 hónapon át anyjuk hasán, majd hátán kapaszkodnak. Ekkortájt már az anyaállatok is elengedi őket játszani és felfedezni, és rövidesen szilárd táplálékot is fogyasztanak. Hat-nyolc hónaposan az anya már egyre kevésbé hajlandó cipelni növekvő kölykét, és egyéves korára gyakorlatilag megtörténik az elválasztás.

A nőstények 4,5-5 éves korukban érik el az ivarérettséget, és jellemzően 6,5 évesen ellenek először. A hímek lassabban fejlődnek, és először általában 8 éves korukban párosodnak. A páviánok fogságban és táplálékban gazdag helyeken gyorsabban érnek, s fogságban akár 40 évig is élhetnek. A szabadban várható élettartam 14-15 év.

 

Természetvédelmi helyzete:

Alkalmazkodóképességének köszönhetően egyik alfaja sem veszélyeztetett, s az afrikai konvenció kártevőnek nyilvánítja, ezért Kelet-Afrikában számos példányt befognak és exportálnak kutatási és kísérleti célokra.

 

(Wikipedia)

 

Guineai- vagy vörös pávián (Papio papio)

2013.02.14 20:43

Nürnbergi állatkert hím Guineai páviánja

 

A guineai- vagy vörös pávián nemének legkisebb, egyben legkevésbé ismert faja.

 

Előfordulása:

A guineai pávián Nyugat-Afrika lakója (Guinea, Bissau-Guinea, Szenegál, Gambia, Mauritania, Mali és vélhetően Sierra Leone) szavannás, fákkal tarkított vidékein fordul elő, ám a többi páviánfajhoz képest meglehetősen kis területen. A magas füvet kerüli a ragadozók fenyegetése miatt, és igényli a vízforrás közelségét.

 

Megjelenése:

A vörös pávián elnevezés a faj szőrzetének tónusából ered, mely a csupasz, pirosas far kivételével az egész testet beborítja. A hímek fején nagyobb gallér látható. A csupasz arc és végtagok sötétebb színűek. A páviánokra általában jellemző, kutyaszerű fejforma és hatalmas tépőfogak esetükben is megtalálhatóak.

A faj testhossza kb. 50-83 cm, a farokhossz kb. az 45-70 cm. A hímek jóval nagyobbak, mint a nőstények (testtömegük akár a kétszerese is lehet a nőstényekének), de a fajra átlagosan a 14 kg-os testsúly jellemző.

 

Életmódja és táplálkozása:

A guineai páviánok hordái 40-200 példányt számlálnak, melybe több hím és nőstény is tartozik. A hordák igen zajosak, mivel folyamatos hatalmi harc zajlik mindkét nem képviselői között. Az új csapathoz szegődő fiatal hímek általában egy nőstény pártfogását keresve lesznek taggá, cserében azonban védelmezniük kell segítőjüket, és segíteniük kell neki a kölykök nevelésében is. A hatalmas csapatok 3-5 fős alcsoportokból állnak, amelyek tagjai a nap folyamán közösen keresnek táplálékot. Éjszakára több ilyen csoport összeverődhet egy biztonságos pihenőhelyen, általában valamilyen fán.

A faj nappal a talajszinten él, s itt keresi négy lábon járva táplálékát. Hátsó lábai hosszabbak a mellsőknél, futása galoppozó mozdulatokat idéz.

Igazi mindenevő: leveleket, gumókat, fűféléket, gyümölcsöket, rovarokat, tojásokat, hüllőket, de még madarakat és kisebb (gazella) méretű emlősöket is fogyaszt.

Az emberek által termelt növényekre (rizs, kukorica) is rájár.

 

 

Szaporodása:

A nőstényeken az ülőgumó megduzzadása és sötét rózsaszínűvé válása jelzi, ha készek a szaporodásra. A hímek csak saját alcsoportjukon belül keresnek párt, de a nőstények akár 3-4 másik hímmel is párosodhatnak.

A kb. 180 napos vemhességet követően általában 1 utód születik.

A kicsi élete első 6-12 hetét anyja hasán vagy hátán csipmaszkodva tölti, de az idő előrehaladtával mind többször és mind messzebbre tesz felfedezőutakat.

A felnövekvő nőstények általában hordájukkal maradnak, a hímek azonban elvándorolnak és új csapathoz csatlakoznak.

 

Természetvédelmi helyzete:

A guineai páviánt a mezőgazdasági tevékenység kiterjedése és a fakitermelés egyaránt fenyegeti: becslések szerint az utóbbi évtizedekben élőhelyének kb. negyedét vesztette el. Terményeik védelmében az emberek gyakorta elpusztítják a páviánokat, Guineában pedig húsáért is vadásszák. Korábban kísérleti célokra is sok guineai páviánt fogtak be, elsősorban Szenegál területén. Szenegálban a Niokolo-Koba Nemzeti Parkban és Sierra Leonéban az Outamba-Kilimi Nemzeti Parkban élvez védelmet. Szerepel a CITES II. függelékében és az afrikai konvenció B listáján.

 

(Wikipedia)