Amikor a baba fehér: az albínó pávián

 

Az albinizmus (albus: „fehér”) a színanyag képződésének veleszületett zavara, ami csökkent vagy hiányzó pigmentációban nyilvánul meg. A melanin hiánya előfordulhat a bőrben, a szőrzetben és a szemben egyszerre, de külön-külön is.

Az albínók bőre tejfehér, hajuk, szőrzetük szintén fehér, a szemük pedig általában piros (mivel az írisz és az ideghártya pigmentációja hiányzik – gyakran látásélesség romlása is kíséri az albinizmust).

A legtöbb esetben a pigmenthiány csak a bőrben és a szőrzetben lép fel. Az albínók bőre fényérzékeny.

 

A kicsi páviánt a Tel Aviv-i (Ramat Gan) állatkertben ginger- vagy orange színű páviánként említik

 

Míg a zoológia és orvostudomány az embernél minden festékanyaghiányt albinizmusnak nevez, addig az állatoknál csak az OCA1 tirozinázhiányos egyedeket tekintik albínóknak. Ettől a szőr fehér, a bőr rózsaszín, és a szem (általában) piros lesz.

Létezhetnek további gének, amik szintén albinizmushoz vezethetnek, ill. vannak különböző hígítógének, melyek elhalványítják az állat színét.

 

Ahogy az emberek, úgy az állatok is kiközösítik azt a fajtársukat, aki a megszokottól eltérően néz ki.

Az albinizmussal (ráadásul) együtt jár az állat szelídebbé válása, s az, hogy könnyebben alakítanak ki kapcsolatot az emberrel, az eltérő külső miatt pedig közkedveltek az állatkertekben is.

A természetben az albinizmus természetesen hátrányt jelent, mivel megfosztja az állatot természetes védőszínétől, fényérzékenységet okoz, és rontja a látást is.

 

2009 év végén született a kínai Jancseng vadasparkban egy fehér pávián bébi, aki egy albínó és egy hétköznapi pávián közös babája. A páviánbébi szőre az albínó géntől fehér, ugyanakkor szeme hagyományosan sötét színű, mint az átlagos fajtársaié. Az anyja egyébként szeretettel gondozta.

 

Fotó: Profimedia

 

A közhiedelemmel ellentétben a páviánoknál már több esetben azt figyelték meg, hogy a közösség nem közösíti ki a fehér utódokat, hanem ugyanúgy gondoskodnak azokról is, s társaik is játszanak velük.

 

Eme páviánka nem albínó, bár színezete megtévesztő. A Papio cynocephalus (sárgás babuin) könykök is fekete szőrzettel születnek, ám a P. c. kindae kölykei vörös színűek, míg a P. c. ibeanuséi fehérek. Ez a kölyök pávián is ilyen.

 

Zambia

 

 

A leopárd és az Anubisz páviánbébi sztorija

 

Szintén megannyian nézték meg a youtube-on a videót: www.youtube.com/watch?v=497dHVWihv8 melyen egy leopárd elejt egy nőstény Anubisz páviánt, de azt nem veszi észre, hogy azon ott csüng az alig pár napos kicsinye.

 

 

A leopárd a páviánbabát anyai gondoskodással védte, le ne essen a fáról, megtisztogatta a füleit, a fán olyan alvópózt keresett, ahol a pici korábban leesett, újra ne eshessen ez meg, sőt, még a híúzt is elkergette a közelből. Egyelőre a gondoskodó ösztönök erősebbnek bizonyultak a nagymacskában, mint az éhség (korábban már elfogyasztotta az anyát), de feltehetően, mivel a nagymacskák előszeretettel vadásznak páviánkölykökre (is), a kicsi sem menekülhet... 

 

 

Nem tudni, mi lett az apróság sorsa, abban bízhatunk, hogy a videót megörökítő emberek megszerezték a leopárdtól a kölyköt, s azt egy állatmenhelyre vitték ellátásra: felnevelésre és visszaszoktatásra.

 

Szakirodalom a páviánokról - Professional literature about Baboons

 

Mint hajdani hebraista, nem ért meglepetésként, hogy magyar nyelven lényegében semmilyen szakirodalom nem áll rendelkezésre a páviánokról, s tudomásom szerint páviánok kutatásával magyar zoológus nem is foglalkozik (leszámítva, hogy a fajmentő programok keretében több hazai állatkertben és vadasparkban is találkozhatunk galléros- vagy gelada páviánokkal, s ezidáig a hazai szaporulat is jónak mondható körükben).

 

Minden – Magyarországon perifériára szorult tudomány, így élőhelyük (Afrika, és az Arab-félsziget délnyugati része) miatt a páviánok viselkedése, léte etc. – csak idegen nyelven hozzáférhető, s jobb esetben személyesen tanulmányozható (önkéntesként Afrikában, vagy hazai állatkertekben), s vonható le abból valamilyen konklúzió, megfigyelés.

Természetesen, ennek értékét se becsüljük alá!

 

Alább összegyűjtöttem (a teljesség igénye nélkül) azon szakirodalmakat, melyeket érdemes elolvasni, ha meg szeretnénk ismerni ezeket a tüneményes (néhol, pl. Fokvárosban viszont veszélyes) állatokat.

 

Az összes (al)fajról megjelent szakmai publikációk, szakirodalmak a páviánokról:

 

  • African Wildlife Foundation website-ja (“Baboons” szócikk): www.awf.org/wildlife-conservation/baboon

  • Barrett, L. 2000. Baboons: Survivors of the African continent, BBC Books.

  • Cheney, D. L. and Seyfarth, R. M. 2007. Baboon Metaphysics: The Evolution of a Social Mind. Chicago

  • Dechow, P.C. 1983. Estimation of body weights from craniometric variables in baboons. American journal of physical anthropology 60 (1): p. 113–23.

  • Estes, R.D. 1992. The Behavior Guide To African Mammals: Including Hoofed Mammals, Carnivores, Primates. Berkeley, California: University of California Press.

  • Fleagle, J. 1999. Primate Adaptation and Evolution (2nd ed.). San Diego: Academic Press. pp. 195–197.

  • Grainger J.; Dufau, S.; Montant, M.; C. Ziegler, J. C.; Fagot, J. 2012. "Orthographic processing in baboons (Papio papio)". Science 336 (6078): p. 245–248.

  • Groves, C. P. 2005. Order Primates. In: D. E. Wilson and D. M. Reeder (eds), Mammal Species of the World, pp. 111-184. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, Maryland, USA.

  • Groves, C. P. 2001. Primate taxonomy. Smithsonian Institution Press, Washington, DC, USA.

  • Grubb, P., Butynski, T. M., Oates, J. F., Bearder, S. K., Disotell, T. R., Groves, C. P. and Struhsaker, T. T. 2003. Assessment of the Diversity of African Primates. International Journal of Primatology 24 (6): p. 1301-1357.

  • IUCN: A pávián (al)fajok természetvédelmi helyzetéről, élőhelyéről, populációjáról etc. a www.iucnredlist.org/ (IUCN Red List of Threatened Species) oldalon tájékozódhatunk.

  • Jolly, C. J. 2007. "Baboons, mandrills, and mangabeys: afro-papionin socioecology in a phylogenetic perspective", In: Primates in perspective, Campbell CJ, Fuentes A, MacKinnon KC, Panger M, Bearder SK (eds), New York: Oxford U Pr. p. 240-51.

  • Jolly, C. J. 1993. Species, subspecies, and baboon systematics. In: W.H. Kimbel and L.B. Martin (eds), Species, Species Concepts, and Primate Evolution, pp. 67–107. Plenum Press, New York.

  • Kingdon, J. 1997. The Kingdon Field Guide to African Mammals. Academic Press Natural World, San Diego, California, USA.

  • Kemmerer, L. (ed) and Bekoff, M. 2012. Primate People: Saving Nonhuman Primates through Education, Advocacy, and Sanctuary. University of Utah Press. 1st Edition. (C.A.R.E. founder Rita Miljo wrote a chapter in this book)

  • Leigh, S. and Swedell, L., ed. (2006). Reproduction and Fitness in Baboons: Behavioral, Ecological, and Life History Perspective. New York: Springer Science+Business Media, LLC. p. 28.

  • Newman T. K.; Jolly C. J.; Rogers J. 2004. "Mitochondrial phylogeny and systematics of baboons (Papio)". American Journal of Physical Anthropology 124 (1): p. 17–27.

  • Smuts, B. 1985. Sex and Friendship in Baboons. New York: Aldine Publications.

  • Strier, K. 2011. Primate Behavioral Ecology (4th ed.). Upper Saddle River: Prentice Hall.

  • Whiten, S. P.; Byrne, R. W.; Barton, R. A.; Waterman, P. G. 1991. "Dietary and foraging strategies of baboons". Phil Trans R Soc Lond 334 (1270): p. 187–197.

 

 Szakirodalmak az Anubisz páviánról:

 

  • Bercovitch, F. B. 1991. "Mate selection, consortship formation, and reproductive tactics in adult female savanna baboons". Primates 32 (4): p. 437–452.

  • Kenyalogy Safary Web: www.kenyalogy.com/

  • Nagel, U. 1973. "A Comparison of Anubis Baboons, Hamadryas Baboons and Their Hybrids at a Species Border in Ethiopia". Folia Primatol 19 (2–3): p. 104–65.

  • Nash, L. T. 1978. "The development of the mother-infant relationship in wild baboons (Papio anubis)". Anim Behav 26 (3): p. 746–759.

  • Packer, C. 1979. "Inter-troop transfer and inbreeding avoidance in Papio anubis". Anim Behav 27 (1): p. 1–36.

  • Packer, C. 1980. "Male care and exploitation of infants in Papio anubis". Anim Behav 28 (2): p. 512–520.

  • Rowell, T. E. 1966. "Forest living baboons in Uganda". J Zool 149 (3): p. 344–365.

  • Smuts, B. B. and Watanabe, J. M. 1990. "Social relationships and ritualized greetings in adult male baboons (Papio cynocephalus anubis)". Int J Primatol 11 (2): p. 147–172.

  • Strum, S. C. 1975. "Primate Predation: Interim Report on the Development of a Tradition in a Troop of Olive Baboons". Science 187: p. 4178.

  • Strumm, S. 1987. Almost Human: A Journey into the World of Baboons (Papio Anubis), University of Chicago Press.

 

Szakirodalmak a Galléros páviánról:

 

  • Altmann, J.; Hausfater, G.; Altmann, S. A. 1988. "Determinants of reproductive success in savannah baboons, Papio cynocephalus". In Clutton-Brock T. H. Reproductive success: studies of individual variation in contrasting breeding systems. Chicago (IL): University Chicago Press. pp. 403–418.

  • Ancient Egypt: The Mythology: www.egyptianmyths.net/baboon.htm (betekintést enged a galléros páviánok ókori egyiptomi szerepébe)

  • Künzel, T., Rayaleh, H. A. and Künzel, S. 2000. Status Assessment Survey on Wildlife in Djibouti. Final Report. Zoological Society for the Conservation of Species and Populations (Z.S.C.S.P.) and Office National du Tourisme et de l’Artisanat (O.N.T.A.).

  • Nagel, U. 1973. "A Comparison of Anubis Baboons, Hamadryas Baboons and Their Hybrids at a Species Border in Ethiopia". Folia Primatol 19 (2–3): p. 104–65.

  • Osborn, D. J. and Osbornová, J. 1998. The Mammals of Ancient Egypt. Aris & Phillips, Warminster.

  • Wildman, D. E.; Bergman T. J.; al-Aghbari A.; Sterner K. N.; Newman T. K.; Phillips-Conroy J. E.; Jolly C. J.; Disotell T. R. 2004. "Mitochondrial evidence for the origin of hamadryas baboons.". Molecular Phylogenetics and Evolution 32 (1): p. 287–296.

  • Yalden, D. W., Largen, M. J. and Kock, D. 1977. Catalogue of the mammals of Ethiopia. 3. Primates. Monitore zoologico italiano/Italian Journal of Zoology, N.S. Supplemento 9 (1): p. 1-52.

 

Szakirodalmak a Gelada páviánról:

 

  • Barrett, L.; Dunbar, R. Dunbar, P. 1995. "Mother-infant contact as contingent behaviour in gelada baboons". Animal Behaviour 49 (3): p. 805.

  • Belay, G. and Mori, A. 2006. Intraspecific phylogeographic mitochondrial DNA (D-loop) variation of Gelada baboon, Theropithecus gelada, in Ethiopia. Biochemical Systematics and Ecology 34: p. 554-561.

  • Bernstein, I. S. 1975. "Activity patterns in a gelada monkey group". Folia primatologica; international journal of primatology 23 (1–2): p. 50–71.

  • Crook J. H. 1966. "Gelada baboon herd structure and movement: a comparative report", Symp Zool Soc Lond 18: p. 237-58.

  • Dunbar, R. and Dunbar, P. 1975. "Social dynamics of gelada baboons". Contributions to primatology 6: p. 1–157.

  • Dunbar, R. 1980. "Determinants and evolutionary consequences of dominance among female gelada baboons". Behavioral Ecology and Sociobiology 7 (4): p. 253–265.

  • Dunbar, R. 1977. "Feeding ecology of gelada baboons: a preliminary report", In: Primate ecology: studies of feeding and ranging behaviour in lemurs, monkeys and apes, Clutton-Brock TH (ed), London: Academic Pr. p 251-73.

  • Dunbar, R.; Hannah-Stewart, L.; Dunbar, P. 2002. "Forage quality and the costs of lactation for female gelada baboons". Animal Behaviour 64 (5): p. 801.

  • Dunbar R. 1986. "The social ecology of gelada baboons", In: Ecological aspects of social evolution: birds and mammals, Rubenstein-Wrangham (eds). Princeton University Press. p. 332-51. 

  • Ohsawa, H. 1979. "The local gelada population and environment of the Gich area". Contributions to primatology 16: p. 3–45.

  • Dunbar, R. 1983. Structure of Gelada Baboon Reproductive Units III. The Males Relationship with his Females, Animal Behavior 31: p. 565-575. 

  • Dunbar, R. 1984. Reproductive decisions: an economic analysis of gelada baboon social strategies. Princeton, N.J: Princeton University Press. 

  • Dunbar, R. 1977. The gelada baboon: Status and conservation. In: H. S. H. Prince Rainier and G. H. Bourne (eds), Primate Conservation, pp. 363-383. Academic Press, London, UK.

  • Gelada. In. National Geographic Society. Retrieved 7 March 2012.

  • Gippoliti, S. and Hunter, C. 2008. Theropithecus gelada. In: IUCN Red List of Threatened Species.

  • Iwamoto T. and Dunbar R. 1983. "Thermoregulation, habitat quality and the behavioural ecology of gelada baboons", J Anim Ecol 52 (2): p. 357-66. 

  • Iwamoto, T. 1979. "Ecological and sociological studies of gelada baboons. Feeding ecology". Contributions to primatology 16: p. 279–330.

  • Iwamoto, M. 1980. On the distribution of baboons in Ethiopia. Journal of the Anthropological Society of Nippon 88: p. 387-396.

  • Kawai, M. 1979. "Ecological and sociological studies of gelada baboons. Auditory communication and social relations". Contributions to primatology 16: p. 219–241.

  • Mori, U. 1979. "Ecological and sociological studies of gelada baboons. Reproductive behavior". Contributions to primatology 16: p. 183–197. 

  • Mori, U. 1979. "Ecological and sociological studies of gelada baboons. Individual relationships within a unit". Contributions to primatology 16: p. 93–124.

  • Richman, B. 1976. "Some vocal distinctive features used by gelada monkeys". Journal of the Acoustical Society of America 60 (3): p. 718–724.

 

Szakirodalmak a Medvepáviánról:

 

  • Ansell, W. F. H. 1978. The Mammals of Zambia. pp. 73-74. The National Parks and Wildlife Service, Chilanga, Zambia.

  • Byrne, R. W.; Whiten, A.; Henzi, S. P. 1987. "One male groups and intertroop interactions of mountain baboons". International Journal of Primatology 8: p. 615–633.

  • Clarke, P. M. R.; Henzi, S. P.; Barrett, L. 2009. "Sexual conflict in chacma baboons, Papio hamadryas ursinus: absent males select for proactive females". Animal Behaviour 77: p. 1217–1215.

  • Engh, A. L.; Beehner, J. J.; Bergman, T. J.; Whitten, P. L.; Hoffmeiers, R. K.; Seyfarth, R. M.; Cheney, D. L. 2006. Female hierarchy instability, male immigration and infanticide increase glucocorticoid levels in female chacma baboons. Animal Behaviour 71: p. 1227–1237.

  • Hamilton, W. J.; Busse, C.; Smith, K. S. 1982. "Adoption of infant orphan chacma baboons". Animal Behaviour 30: p. 29–34.

  • Imfene Education & Conservation oldala: www.imfene.org/

  • King, A. J.; Sueur, C.; Huchard, E.; Cowlishaw, G. 2011. "A rule-of-thumb based on social affiliation explains collective movements in desert baboons". Animal Behaviour 82: p. 1337–1345.

  • King, A. J.; Cowlishaw, G. 2009. "All together now: behavioural synchrony in baboons". Animal Behaviour 78: p. 1381–1387.

  • Moscovice, L. R.; Di Fiore, A.; Crockford, C.; Kitchen, D. M.; Wittig, R.; Seyfarth, R. M.; Cheney, D. L. 2010. Hedging their bets? Male and female chacma baboons form friendships based on likelihood of paternity. Animal Behaviour 79: p. 1007–1015.

  • Palombit, R. A.; Cheney, D. L.; Seyfarth R. M. 2001. Female-female competition for male „friends” in wild chacma baboons, Papio cynocephalus ursinus. Animal Behaviour 61: p. 1159–1171.

  • Rathbun, G.B. (subeditor). 2005. Macroscelidea. In: Skinner, J. D. and Chimimba, C. T. (eds), The mammals of southern Africa subregion, 3rd edition, pp. 813. Cambridge University Press, Cambridge, UK.

  • Stueckle, S.; Zinner, D. 2008. "To follow or not to follow: decision making and leadership during the morning departure in chacma baboons". Animal Behaviour 75: p. 1995–2004.

From the cardle to the grave

 

Life stages, from conception to death, vary greatly in duration, even from one mammal to another. Species that mature quickly usually have short lifetimes and produce large litters at frequent intervals; they have what is sometimes termed “fast life histories”. Similarly, those that mature slowly usually live long and have only one or two young at a time. Within each order of mammals, such as rodents or primates, larger species tend to have “slower” life histories, smaller ones have “quicker” life styles. But orders of mammals also differ. Primates, including baboons and humans, have “slower” life histories than do other mammals of similar size. So a species body size and the type of mammal it is together tend to tell us what type of life history that species will have. Baboons, as fairly large primates, have relatively slow life-histories. However, even within a species, factors such as food can have a significant effect on the speed of maturation, length of life, and even the number of young born at a time; good nutrition speeds up maturation, somewhat increases litter size, and also extends lifespan

 

Gestation and Birth

 

A baboon female gives birth to just a single young after about 178 days, a little less than six months. That's two-thirds as long as human gestation. Baboons, like humans and many other primates, tend to give birth at night. The baboon group is on the move travelling and foraging for food on the ground most of the day, whereas it is settled in the greater safety of trees or cliffs at night. We have sometimes observed births; the mother shows visible signs of labour only for about 1-2 hours and usually stays somewhat hidden during that time. She assists the infant as it is born, pulls it up to her chest, usually consumes the placenta and cuts the umbilical cord, and then cleans the wet infant. Twins are rare; in Amboseli we've only recorded the birth of twins twice among over 400 births. In one case, both twins were stillborn, and only one of the twins lived beyond two weeks in the other. If you read more about the environmental demands on baboon mothers and infants in the wild, you won't be too surprised that twins are rare and can't usually survive.

 

Infants

 

Newborn baboon infants, like human infants, are very dependent for survival on continuous care by an adult. For a baboon infant, the care usually comes primarily from its mother who is the infant's only source of nutrition, milk, until the infant can forage on its own. An infant is about two pounds at birth, about 7% of its mothers' size. Although the newborn baboon infant is not able to run about on its own, it is born with a very strong gripping ability. This strong grip enables the infant to help its mother carry it all day; the infant clings to the fur on its mother's belly. Its mother can then carry the infant while she stays within the safety of her travelling group and forages for food, which requires use of all four limbs. As a bonus, the infant clings in a perfect position to suckle whenever it chooses to! That's particularly important because primate milk is not very rich, unlike that of seals or caribou, or even cows. Primate infants need to drink frequently throughout the day to obtain enough nutrition to survive and grow, which means staying close to mom. After only a few weeks, though, an infant can climb about, somewhat awkwardly at first, and it immediately begins playing and exploring foods. By three or four months, the infant begins to get a bit of food on its own, starting with easy foods like flowers and berries and fresh green grass blades. By the time an infant is a year old, it is gathering almost all of their own food, though it still goes to its mother for an occasional drink, especially while sleeping huddled with her in the trees at night. Although a baboon infant often seeks independence from an early age, more independence than its mother may be ready to give, a mother's effort to wean her infant from her milk is usually a long, protracted affair that elicits protest and even dramatic tantrums by her infant.

 

Weaning and becoming independent

 

Between a baboon infant's first and second birthday, it makes the transition from infancy to being a juvenile. By the time a baboon is two years old, it usually has a younger sibling and is pretty much on its own most of the time--feeding, exploring, and doing lots of playing with other juveniles--though it usually sleeps with an older sister or brother, or perhaps its mother and her new infant, at night.

Keeping up with the group and obtaining enough food to support about a pound of growth every three months takes up most of the day. Nonetheless, young baboons always find some time for play and grooming, especially during the rainy season and other months when food is abundant and easy to access. Infants first practice grooming their mothers' fur, and young juveniles who still want a drink when they are being weaned sometimes use grooming as a way to get close to the nipple and get that gulp or two of milk! Although both males and females seem to be able to groom at the same age, females generally groom, and groom their mothers, more than males do from an early age, a portend of differences between older males and females. Both males and females play in a great diversity of ways, swinging from vines, playing games of chase, sometimes with an object such as a large vulture feather, and engaging in rough and tumble wrestling. At first, males and females play similarly and together, but by the time they are about three years old, the males generally play more roughly and the females begin to spend more time grooming. Individuals vary a lot, though, and we are seeking to understand some of the origins and consequences of this variability.

 

Adolescence

 

The differences in juvenile male and female play patterns that begin to develop at around three years become more and more pronounced as the lives of adolescent males and females begin to diverge.

A major difference between males and females is in the pattern and timing of their sexual development. Between four and five years of age, female baboons reach menarche - that is, they begin to experience regular reproductive cycles, each lasting about a month as in humans. For newly adolescent females, the first cycles are intense periods of change and development. A young female becomes very interested in adult males, and will spend a rather large proportion of her time approaching males back-end first, looking anxiously over her shoulder as she "presents" to the male. Males exhibit a distinct lack of interest in these young adolescent females - a common sight in a baboon group is a male gazing off into the distance as a young and hesitant female is backing towards him, glancing over her shoulder with apparent tension and excitement. This ritual may be repeated again and again over the course of a female's first cycles, but usually within about five months, males begin to respond rather differently when she approaches them. Instead of indifference or a friendly reassuring gesture, males begin to respond with sexual behaviours. Soon, males begin to approach the adolescent females instead of the other way around, and when this occurs, females usually experience their first sexual consortship. Sexual consortships are periods of close following of a fertile female by a male. Most copulation occurs in the context of consortships, and a male actively works to prevent other males from coming near the female he is consorting with. Within six months or so of her first consortship, a female conceives her first offspring, leaving adolescence behind and entering the adult world.

While their female peers are experiencing their first sexual cycles and moving towards adulthood, males are entering a period of rapid growth known as an adolescent growth spurt, during which they more than double the growth rate they experienced as juveniles. Males enter this growth spurt at about the same size as their female peers, but they come out of it several years later at literally twice the size of adult females (adult females weigh 12 to 15 kg, adult males weigh 23 to 30 kg). Soon after their growth spurt begins, males go through puberty and their testes enlarge, but until they reach adult size two or more years later, these adolescent males remain reproductively inactive, largely because adult males restrict the access to fertile females.


Adulthood

 

Males and the challenge of dispersal. Adulthood presents different challenges for males and females. Most important among these differences is that, while females remain in the social group in which they were born, males disperse and seek other groups in which to live. In Amboseli, the first dispersal usually occurs at around the time a male reaches full adult size (8 years or so), but age at first dispersal varies quite a lot both in Amboseli and across other baboon populations. Some males leave before puberty, although this is rare in Amboseli. In most baboon populations, all males leave by the time reach adulthood, but in Amboseli some males remain in their group of birth well into adulthood, and even reproduce there. This was a rather surprising finding. It's generally thought that the function of dispersal is to reduce the risk of inbreeding - mating with close relatives - which can have serious consequences for the offspring produced by such matings.

Dispersal is an inherently risky proposition for males, because males have to locate other social groups while avoiding predators and finding food and water, without the protection or help of a social group. In spite of this, males disperse not only from their group of birth, but repeatedly throughout their lives, on average once every two years in Amboseli. Dispersal patterns vary greatly however, not only in the timing of the first dispersal, but in the frequency of subsequent dispersals. Why is this? We think that the challenges associated with dispersal go a long way towards explaining these differences. In rich habitats, there will generally be lots of baboon groups. This means that males dispersing in rich habitats find both baboons and food more easily than males dispersing in drier, more variable habitats like Amboseli (see the current research on Life un a Changing Environment). Further, there are many predators in Amboseli, adding to the risk of dispersal. As a result, dispersing males in Amboseli may have to spend a substantial amount of time alone, looking for a social group and missing out on mating opportunities. More importantly, dispersing males experience a substantial risk of death, up to 10 times higher than the risk they face while living in a group.

 

How do males balance the risks? If males risk death by leaving their group of birth, and risk inbreeding by remaining in it, what tips the balance in favour of remaining or dispersing? Why do some males decide to leave and others to stay? And why do males who have successfully found a second group to live in, where they don't risk inbreeding, ever disperse again? Individual differences in personality undoubtedly account for some of the difference, but a good deal of it has to do with where the best mating opportunities are. Males appear to pay close attention to whether or not they are likely to get opportunities to consort with females in the group they're living in. If a males has few opportunities to consort with females, either because most of the females in the group are pregnant or have babies, or because the male himself just isn't very successful at obtaining consortships in that group, then he is likely to leave and seek another social group with more females or in which he is more competitive at getting them to mate with him.

 

Females and families. Unlike males, females have the luxury (or the constraint, depending on your point of view) of remaining in their group of birth, among their relatives, throughout their lives. This difference has profound consequences for the social lives of males and females. For males, social lives are initially centered around finding and obtaining mating opportunities with females, and later may expand focus to include developing relationships with those females and their children, some of whom might be the male's own offspring. For females, social lives are centered, throughout their lives, on the network of family in which they live. Initially their social relationships will centre on sisters and mothers. But females produce their first offspring at about six years of age, and produce a single offspring about every 18 to 24 months throughout their lives. Thus, their social focus quickly expands to include offspring.

Social relationships, particularly with family, are important to females. They spend up to 10% of their day socializing, which may not seem like much unless you realize that they spend up to 75% of their day just making a living (travelling and foraging). That means that they choose to spend almost half of their "free" time directly interacting with others, and the remainder of it resting. These interactions take many forms and are important in a variety of ways (see Baboon Social Life: Family, Friends and Foes for an explanation of how we know this).

 

Ageing

 

The journey into old age is another one that males and females experience differently. For many females, the social milieu and the day-to-day realities of their lives do not change greatly with age. Their intimate knowledge of the environment and home range of their social group may mean that they increasingly take the lead in finding rare seasonal foods or water sources. Their families may be growing and their family network changing as their mothers and sisters age and die while their daughters and nieces grow and attain adulthood. For females from small families, and females who have lost many offspring to predators and disease, age may bring increasing social isolation as their age mates die from predation or old age But in general, except for that fact that in extreme old age their daughters may rise in rank above them, the tenor of the lives of most females does not change dramatically with age.

Males experience more pronounced changes in their lives as they age. Because male dominance rank depends on fighting ability, males drop in rank as they age. This means that they obtain fewer sexual consortships overall, and they rely more on social connections with other males and with females to obtain what consortships they do get. For older males, social relationships with other males can result in the formation of cooperative coalitions against young, high-ranking males in sexual consortships with females. These coalitions are often the best strategy that an older male has for gaining opportunities to consort. Another strategy that males pursue involves cultivating relationships with females. By grooming a female and supporting her and her offspring in fights, males may increase the chance of consorting with her when she cycles.

 

Menopause

 

Menopause is the term used for the endpoint of reproductive senescence and reproductive potential in humans. It is given a special term, unlike senescence in other bodily functions, because in humans the reproductive system in females stops functioning at a considerably younger age than the ages at which other systems fail. Most mammals in the wild die before they exhibit extensive evidence of reproductive or other senescence, so much of our information about senescence comes from animals that live in captivity, as pets or in zoos or research centers. Interestingly, the evidence thus far indicates that baboons and most or all other primates tend to reproduce well into old age and into the time other systems begin to fail, although menstrual cycles and births become more irregular in old age--sometime in the early 20's for baboon females.

 

Source and original article: https://www.princeton.edu/~baboon/cradle_to_grave.html

Hogy lehet megkülönböztetni a páviánbébiket?

 

Mindegyik (al)faj újszülött egyede fekete szőrzetet visel, így valóban nincs egyszerű feladatunk.

 

Hat típust vizsgálva (kiegészítve a Papio családba nem tartozó Gelada-val):

Hamadryas Baboon (Galléros pávián)

Anubis or Olive Baboon (Anubisz pávián)

Chacma Baboon (Medvepávián)

Guinea Baboon (Guineai pávián)

Yellow Baboon (Sárgás babuin)

Gelada Baboon (Dzseláda pávián)

 

Legegyszerűbb a gelada pávián kizárása, hisz a picinek a bőrszíne is fekete (vagy sötét) és a mellkasán található a nagy rózsaszín foltja. Anatómiailag megjelenése eltér, jóval robosztusabb a kicsi, mint rokonai. Arcformája nem mutat szögletes, „kutyaszerű” karakterességet.

 

A galléros pávián bőrszíne a legvilágosabb, „legtisztább” (szép fehér, halvány rózsaszín), és ez növekedésével sem változik lényegesen, azaz, a galléros páviánok fehér (rózsaszínes) arcúak, bőrszínűek maradnak. Fej (arckoponya) formájuk a leginkább „kutyaszerű”, orrlyukaik nagyok. Születési súlyuk is a legkisebb az összes pávián közül, általában 600-900 gramm közötti, a többi pávián esetében ez kb. 900-1.000 gramm.

 

A medvepáviánok nőnek felnőtt, ivarérett korukban a legnagyobbra. Pici babaként, újszülöttként nagyon hasonlítanak a galléros páviánokra, de arcuk némileg kerekebb, nem annyira „kutyaszerű”, mint rokonaiké. Arcuk később fokozatosan besötétedik.

 

Az Anubisz páviánok, ahogy a medvepáviánok is, újszülöttnek rendkívül hasonlítanak a galléros páviánokra. Arcukon (az orca területen) pici sötétebb tónusú bőr található (nem minden esetben, olykor arcuk teljesen fehér, halvány rózsaszín), mely később egyre nagyobb kiterjedésű lesz, s fehéres részek tini korban már csak a szemek és ajak környékén fedezhető fel. Később az arc esetükben is besötétedik.

 

A guineai pávián babák hamar teljesen feketék lesznek, de ők is piszkos fehér pofival születnek, s fülük árulkodó, mert viszonylag lekerekített (hasonlóan a gelada páviánokéhoz) a többi páviánhoz viszonyítva (mely méretében nagyobb és hegyesebb, cikcakkosabb).

 

A sárgás babuin már újszülöttnek is inkább mogorva tekintetű (nem félénk vagy érdeklődő), s szemei felett egy kis „szemöldök” húzódik, mely elsőként vált sárgás színűre (az állat eredeti szőrszínére).

 

Érdemes ezen túl a fülformát és a farok tartását is alaposan szemügyre venni. Míg pl. a medvepáviánok farka tőből felfelé áll, majd egy éles kanyarral lefelé kunkorodik a vége, addig pl. a galléros pávián babáké viszonylagosan egyenes (éles görbületektől mentes!), a farok kunkorodása sokkal lágyabb és következetlenebb marad.

A bébikről fotókat a Photo Gallery-ben találsz!

 

A "meztelen" páviánlány

 

Az Africa Geographic hasábjain jelent meg 2013-ban Ann Warner kis fotósorozata (lásd lentebb) egy csupasz, szőrtelen nőstény páviánról, melyet Zimbabwe-ban, Lake Kariba-ban készített.

A pávián nagyon furcsának tűnt csupaszságával, s magányosan, elsodródva (és kizárva) a páviánok csoportjától egy szikla tetején ült. Ann-nek annyira remegett a keze, hogy több felvétel homályosra sikeredett, s nagyon izgult, hogy tudjon jó képeket készíteni erről a furcsa megjelenésű majomról.

Visszasietve a szállodába, egy Cape Town-i (Fokváros) állatorvost, Dr. Hamish Curry-t kérték, hogy legyen segítségükre annak megválaszolásában, hogy mi történhetett a nőstény páviánnal?!

Az orvos szerint több lehetséges diagnózis is szóba jöhet, így pl. a rühesség (amit egy rovar, a Sarcoptes scabei okoz), de a dolog hátterében állhat a stressz és a nem megfelelő táplálkozás is (ahogy ez az ember esetében is hajhulláshoz vezethet). Nem kizárható a gombás fertőzés sem, de ami a legvalószínűbb, az a hormonális egyensúly felborulása.

Szerencsére, a szemlélők, az állatorvos és a fotók alapján is az látszik, hogy nem szenved a páviánlány viszketéstől.

 

 

Jómagam nem vagyok állatorvos, de úgy vélem, az eset hátterében mindenképp hormonzavar áll. Egyrészről, az állat elvesztette a teljes szőrzetét, s nemcsak foltokban hiányzik a bundája. Másrészt, mellbimbóinak méretéből és formájából arra lehet következtetni, hogy az ivarérett nőstény feltehetően már volt anyuka, ugyanakkor most nincs babája, s fenekén az ülőgumók sincsenek megduzzadva, jelezvén, hogy a megtermékenyítésre és párzásra készen áll. A jelenség tehát minden bizonnyal egy hormon alul- vagy túlműködésének következménye.

(Sajnos, semmilyen híradást nem találtam arról, hogy valaki kivizsgálta-e a hormonális hátteret.)

 

 

Az öröm az ürömben azonban az, hogy a 65 éves angol háziasszony, Ann barátaival közösen adoptálta a 4 láb (1,2 méter) magas páviánlányt Zimbabwe-i otthonába, melyről már a dailymail.co.uk adott híradást.

Eme szépséghiba (és kivizsgálandó (!) feltehetően hormonális rendellenesség) ellenére is egy nagyon bájos, csupaszsága miatt magányos, de végtelenül aranyos, félénk és szeretni való pávián nőstényt, élő-lélegző lelket láthatunk a képeken – akit adott esetben én is örökbe fogadtam volna.

 

 

 

Ahol nem szeretik a páviánokat

 

Mi a feladatunk (nekünk embereknek) a páviánok kapcsán? Leginkább az, hogy fel tudjuk számolni a „nem szeretjük őket” attitűdöt.

A páviánok egyetlen kontinensen sem okoznak problémát, kivéve Afrikát, ahol őshonosak és a szabadban, hordákban vagy csapatokban élnek. Az alábbi térképen, mely a BioMed Central honlapjáról való, jól látható, hogy a Szahara déli részétől benépesítik az (al)fajok egész Afrikát. A legnagyobb problémákkal a zöld és barna színnel jelölt területeken kell szembenézniük, azaz, az Anubisz- és medvepáviánok a fő érintettek, mert nemcsak elszaporodási területük a legnagyobb a páviánok között, de ezen területeken összetűzésbe kerülnek az emberekkel is.

 

 

Egyrészt, a páviánok előszeretettel járnak rá a földművelők veteményeseire és kistestű állataira egyaránt, ezzel nem kis károkat okozva azoknak.

Másrészt, az olyan Dél-Afrika-i nagyvárosokban, mint pl. Fokváros, a páviánok annyira elszemtelenedtek, hogy bemerészkednek a városokba, lakásokba, autókba is.

Ennek oka az, hogy a páviánok azonosították az embert a könnyű táplálékszerzéssel, ami ráadásul még szénhidrátokban is gazdag. Miért keresgélne a pávián napestig a földön kutatva magok, bogyók, fűfélék után, vagy állna neki vadászni, ha az embertől a bevásárlószatyrot ellophatja, a nyitott ablakokon bemászhat és kirámolhatja a hűtőt vagy éléskamrát, ill. ha a hamburgert végül úgyis odaadja neki az ember, elkerülendő az agressziót.

 

A páviánok soha nem akarják bántani az embert, de félelmük nagyban alábbhagyott az ember iránt. Az állatok „csak” az élelmet akarják. Ráadásul annyira, hogy a városi szeméttelepeken annyi élemet találnak maguknak, hogy szaporodóképességük is jóval nagyobb, mint vadon élő társaiké. Az emberek, hogy megóvják értékeiket és munkájukat, lakásukat, élelmüket, terményeiket vagy haszonállataikat, elkezdték agresszíven „levadászni” ezen állatokat, hol átvitt, hol a szó szoros értelmében.

 

 

A fő cél az állatok visszaterelése, reintegrációja a vadonba, melyhez a Dél Afrikai Köztársaságban pl. külön tájékoztató oldalt működtetnek, hogy bánjuk vagy ne bánjunk, viselkedjünk az ott galibát okozó medvepáviánokkal szemben, mit kell tudni róluk, szaporodásukról, viselkedésükről, a természetben elfoglalt helyükről és szerepükről stb. Ez az oldal az Imfene, Baboon Education & Conservation (http://www.imfene.org/), a fenti ábra is az oldalról származik. Az olvasók hasznos tippeket kapnak a felmerülő konfliktusok kezelésére, történjen az az autóban, parkolóban vagy odahaza.

 

A páviánok nem veszélyeztetettek, ill. veszélyeztetettségük csak alacsony fokú, miután kiválóan akklimatizálódnak és alkalmazkodnak környezetükhöz, nemcsak táplálkozási szokásaikat és táplálékuk összetételét tekintve, de viselkedésformáik alapján is.

Noha fenyegetik az állatkísérletek, a felbőszült emberek bosszúja, élelemként a húsukért történő legyilkolásuk, a nagyvadak általi elestük és a hobby vadászat egyaránt, a fent említett alkalmazkodóképesség miatt visszapótolják a fellépő egyedszám-hiányt.

Nem hallgatható el ugyanakkor, hogy rengeteg bébi marad árván, akik a vadonban, önállóan, mindenféle emberi segítség nélkül elpusztulnak/elpusztulnának.

 

Az ember szerepe a vadonba történő visszaszoktatásnál van, az állatkerti gondozás és fajmentés abszolválásában, az árva egyedek gondozásában, és a természetes élőterület fenntartásában, oly módon, hogy az a legkisebb hányadban veszélyeztesse a gazdálkodásból élő lakosságot.

 

 

A páviánoknak az emberi étel fogazatuk és emésztőrendszerük alapján ugyan tökéletesen megfelelő, az állatok mindenevők, de azon tápanyagok bevitelével, melyeket mi, emberek fogyasztunk, ők ugyanolyan arányban lennének kitéve a szív- és érrendszeri betegségeknek, a diabétesznek és a rák különböző típusainak is, s kis életük a vadonban lényegesen rövidebb, mint a miénk szocializációs környezetünkben.

Az állatkertekben (többek között) ennek okán van kitéve a tábla a különböző állatok kifutójánál, hogy ne etessük őket...

Ha erre mégis késztetést érzünk a páviánok esetében (bevallom, én azt érzek), akkor vigyünk magunkkal kifejezetten nekik szánt mogyorót, mandulát, mazsolát, ill. egyéb aszalt gyümölcsöket, esetleg müzli szeletet vagy friss gyümölcsöt, s kis darabokban azt adjuk oda számukra.

 

Nemzetközi pávián kutatás - International Baboon Research

 

Baboon Field Projects:

  • AmboseliBaboon Research Project: http://amboselibaboons.nd.edu/

  • Cape Peninsula Baboon Research Unit

  • Filoha Hamadryas Project

  • Moremi, Okavango Delta

  • Project Papio: Olive and Chacma Baboons

  • Tsaobis Baboon Project

  • Zambian Baboon Hybrid Zones

 

Baboon Research Laboratories:

 

Baboon Conservation:

 

Baboon Reserves (without exhaustive):

  1. Amboseli National Park

  2. Tana River Primate Reserve

  3. Tsavo East National Park

  4. Tsavo West National Park

  5. Lake Nakuru National Park

  • Saudi Arabia:

  1. Umm al Qamari Island Reserve (?) Located in the Red Sea off Al Qunfudah, which is located south of Jeddah and north of Jizan, approximately halfway between the two cities.

  2. Raydah Reserve. This small, 9 square-kilometer park is located adjacent to the Asir Mountains National Park a short distance outside of the coastal city of Jizan, in southwestern Saudi Arabia.

  • Yemen: Jabal Bura National Park

  • Namibia:

  1. Wildlife Sanctuary: http://www.enkosini.org/NamibiaWildlifeSanctuary.htm 

  2. Noah's Ark Wildlife Centre: http://www.enkosini.org/NoahsArk.htm

  • Uganda:

  1. Queen Elizabeth National Park

  2. Kibale National Park

  • Tanzania: Gombe Stream National Park

  • USA, Texas: The Southwest National Primate Research Center

  • Ethiopia: Bole Valley

  • etc.

The oldest baboons

 

As we know, the oldest (Hamadryas) baboon (in zoo) lived 37,5 years... The Papio Ursinus in the nature lives 15-20 years (as the baboons average), and in a zoo (s)he can live 45 years too. Of course, this long lifetime is very rare, in captivity the baboons (from Hamadryas till Chacma, Anubis, Yellow and Guinea) live between 25-30 years in generally.

 

Here some example:

 

Tallu, at the Limassol Zoo lived 32 years:

 

Old Hamadryas baboon at Wellington Zoo:

 

20 years old baboon with her 10 day old, ginger-coloured baby at the Ramat Gan Safari near Tel Aviv (February 8, 2011):

 

An old lady at Amboseli:

 

An old gentleman from South Africa. He was wild originally, but old to be eaten, therefore had become domesticated to his old ages:

 

Two old Hamadryas baboons from two different placement (their age are ca. 25 y.o.):

 

Oscar, a 15 year-old baboon owned by Worley Massey, enjoys a sweet potato snack (Wake County):

 

Mekka (Saudi Arabia) at the wildlife (the male Hamadryas baboon is ca. 16-18 y.o.):

 

The old age, but alpha-male from the Singapore Zoo (Photo: Richard Tulloch):