Állat(kert)i számvetések – 2016

2016.12.29 22:17

Az év – mint szinte mindegyik – meglehetősen felemásra sikerült, tudományos (jellegű) munkáim oly sok megírandó feladatot róttak rám, hogy szeretett páviánjaimra a Baby Baboons hasábjain nagyon kevés idő maradt.

A jemeni, háborús övezetben élő Taiz Zoo páviánjai egész évben túlélésükért küzdöttek, hisz a megfelelő mennyiségű táplálékot nagyon nehezen és csak nemzetközi összefogással tudta biztosítani a kert vezetése. (A folyamatosan dúló polgárháború és az ISIS aktivitása miatt az országba beutazni lényegében lehetetlen.) Bár a galléros páviánok Jelenben őshonosak, szabadon engedni őket épp a biztonságpolitikai helyzet miatt lehetetlen, mely az erre való felkészítésüket is akadályozza. A mintegy 30 fős csapat legtöbb tagja egyelőre él, meglehetősen mostoha körülmények között. (Mivel az állatkertek szemében értéktelen és az IUCN Vörös listáján (Red List) LC (kevésbé fenyegetett) fajként számon tartott, nem várható, hogy bármely jelentősebb vagy tőkeerősebb zoo lépéseket tegyen kimentésük érdekében.)

 

Galléros páviánok a Taiz Zoo-ban

 

A budapesti 7 fős páviáncsapatban, ahogy azt közel másfél évvel ezelőtt már jeleztem, 2 hárem (kezdemény) alakult ki, melynek egyik párja az eddig pasa szerepet betöltött, 7 éves Rezső és Pisze (centrális nőstény a kezdetektől fogva), míg a másik háremet az idő közben megnőtt és megerősödött 6 éves Rezső és Maszatka alkotja. Ők álltak a 7 fős csapat hierarchiájának alján, de a kiválással külön háremet, együtt klánt alkotva erőviszonyuk kiegyenlített lett. Dezső – bár egy évvel fiatalabb Rezsőtől – fizikai ereje már most jelentősebb, és morfológiai szempontból hosszabb gerincoszlopa miatt nagyobb testű pávián lesz (már most is nagyobb), mint Rezső. (Teljes kifejlettségüket 10-11 éves korukra érik el.) Édes kicsi Maszatkám Dezső számára centrálissá vált, kapcsolatuk sokkal kiegyensúlyozottabb, egymást támogató és féltőn szerető (néha büntető, de azonnal enyhülő), mint Pisze és Rezső kapcsolata. (Dezsőkém, ezúton is köszönöm, hogy vagy Maszatkának, s hogy olyan vagy, amilyen, s vigyázol rá helyettem is!)

 

Maszat és Dezső a Budapest Zoo-ban

 

A galléros páviánok, hasonlóan hozzánk, emberekhez, a hasonlóhoz vonzódnak. A 2 pár kialakulása nem véletlen, hanem egyfajta szociális értéken alapuló. Dezső bár el-elhalássza Maszat elől a falatokat, nem bünteti meg, ha a nőstény ételt szerez, sőt, teljes testével védve jelzi Rezsőnek és a többi nősténynek, ha bántani merik, bizony velük gyűlik meg a bajuk. A két hím – köszönhetően a köztük lévő közeli rokonságnak – igyekszik mellőzni a hierarchiaharcokat és békében elfogadni a kialakult helyzetet, tiszteletben tartva egymás – jelenleg monogám – párkapcsolatát. 3 leányzó – Babóca, Bogyó és Banyus – „lóg a levegőben”, látszólag és megszokásból Rezső köréhez tartoznak, de háremnek nem tekinthető a tagságuk.

Rezső meglehetősen ritkán párosodik Piszén kívül más egyeddel; a 3 nőstény közül Babóca igyekszik jó kapcsolatot ápolni Dezsővel és Maszattal is – nemcsak Rezsővel és Piszével – így azt prognosztizálom, hogy ő lesz az első, Dezsőhöz (át)pártoló egyed. Banyuka alapvetően jólelkű egyed, aki az 5 fős csapat hierarchiájának alján tanyázik, de nem ismerte fel azt, hogy Dezső szociális érzékenysége és intelligenciája, valamint Maszat introvertált személyisége miatt sokkal jobban járna, ha ezen háremhez csatlakozna. Bogyó, bár nagy játszótársa volt éveken át Dezsőnek, a megkomolyodott férfiúval már nincs közeli kapcsolatban, ahogy Rezső sem tekint már rá a legkisebb, legfiatalabb megóvandó egyedként, így ő is kicsit különutas, bár az 5 fős csapathoz húz. A három nőstény „felosztása”, megnyerése későbbi feladat lesz a fiúk számára, akik egyelőre egy szem szerelmük megőrzésén ügyködnek.

Elfogultság nélkül állíthatom, hogy a budapesti páviáncsapat jelenleg a legszebb, mely a világ állatkertjeiben bemutatásra kerül. Szőrzetük szép, egészséges, rendezett, testsúlyuk optimális (3 nőstény testalkata soványabb a széles medencecsont miatt: Pisze, Banyus, Babóca; Babóca anyagcseréje nagyon gyors, ő rengeteget eszik, Banyus igényel nagyobb odafigyelést a hierarchiában jelenleg elfoglalt helyzete miatt), és a csapat alapvetően békés, szelíd, nagyon együttműködő, szófogadó, kreatív (a környezetgazdagítás hiánya még egyértelműen detektálható – előnyös lenne hinta felszerelése, étellel kombinált fa/műanyag alapanyagú szerelőjátékok biztosítása) és jól edukálható.

 

Galléros pávián "kislány" a Zoo Bratislava-ban

 

A pozsonyi állatkert 2 galléros páviánja borzasztó körülmények között, hagyományos ketreckifutóban, az állatkerten belül eldugottan él, melynek fala omladozik, napfényt alig-alig kap, mozgásteret szinte nem biztosít se vertikális, se horizontális irányba. A 2 egyed idősebb már, a hím erősen domináns az étkezések során (kiveszi a nőstény pofazacskójából az ételt), de kurkászva a nőstényt, barátságáról folyamatosan biztosítani akarja. Megfelelő mennyiségű táplálék esetén hagyja a nőstényt is táplálkozni. Mindkét pávián barátságos, semmilyen agressziót nem mutat, kézből finoman és biztonságosan elveszik az ételt. A „kislány” nagyon kooperatív, azonnal kinyílik, amint látja a szerető odafordulást, együttműködik, hogy „kicselezzük” a párját, akitől egyébiránt fél. A hím jellemzően nem bántja a nőstényt – egyszerűen kipakol a szájából. Bár a Zoo Bratislava nagyon sokat tesz emberszabásúi életminőségének javításáért és a csimpánzok, orangutánok esetében csak pozitívumokról tudok beszámolni, a galléros páviánok életkörülményei nagyon komoly beavatkozást igényelnének (melyet vélelmezek, hogy a kert szűkös anyagi keretei miatt nem tesz meg, hisz hasonló – ám jobban felszerelt és kicsit nagyobb, a látogatóktól nem eldugott –  ketreckifutóban élnek gibbonjaik és berber makákóik is – a pozsonyi zoo belépőjegye a téli szezonban pusztán 4 euróba kerül, melyből értelemszerűen nem futhatja fejlesztésekre, csak a takarmányozásra és legszükségesebbek fedezésére. A nyári felnőtt belépőjegy is csak 5 euró!). Október végén kifejezetten miattuk utaztam el Pozsonyba újra, hogy egy enrichment napot tartsunk a gyerekekkel.

 

Hím galléros pávián a Pozsonyi Állatkertben

 

A Zoo Bratislava csimpánzai közül a megfigyelő, érdeklődő „kedvencem”, Majoránka októberben ünnepelte 20. születésnapját, melyről a kert ugyanúgy megemlékezett, mint Vilmos orangután születésnapjáról. Jimmy, a csapat hím vezére (Kongó áprilisi halála után) körbe vezetett a kifutón, és örömmel üdvözölt, mikor újra látott, de Dorka is puszival köszönt, a gyönyörű Shani – a csapat gyerekcsimpánza – pedig szakadatlanul játszani akart. Édesanyja, Uschi tartózkodó mindenkivel szemben, de Shanival nagyon intim a kapcsolata.

 

Majoránka Pozsonyban (Fotó: Zoo Bratislava)

 

Idén télen egy esztendeje, hogy meghalt a lettországi „Mini Zoo Dobuli” Anubis páviánja, Mia. Kicsi Mia 2 évet élt, tavaly ősszel daganatot diagnosztizáltak nála és sajnos nem tudták megmenteni. A litván Kaunas Zoo-ban született 2013. augusztus 28-án. Anyja ellökte magától, a többi állat pedig maradandó sérüléseket okozva számára leharapta a teljes bal lábfejét és bal kezecskéjén a 3 középső ujját. Néhány hónapos korában került Agita-ékhoz, akik szeretettel és odaadással nevelték a kislányt, akit ezek a hiányosságok a teljes élet élésében nem akadályoztak. Az őszibarack és a szőlő volt a kedvenc eledele, és egy plüss kígyó a kedvenc játéka. Kicsi Mia pusztán 2 esztendőt kapott az Úrtól a Szivárványhídon innen a földi létre, de hiszem, hogy odaát örökre békére és barátokra lel. Ebben drága Tukal-om, minden idők legcsodálatosabb aranyhasú magábéja, aki idén december 19-én lett volna 16 éves, segít neki, hisz 2017 áprilisában már két éve lesz, hogy ő is odaát van. Mindkettőjük emléke örökké élni fog szívemben, páratlan személyiségek voltak!

 

Mia a Mini Zoo-ban (Foto: Agita Kelpe, Mini Zoo Dobuli)

 

2016 legnagyobb eredménye talán, hogy a Budapest Zoo az emberszabásúaknál megkezdett egyfajta enrichment aktivitást. Ennek eredményeképp az ezüsthátú Golo/Papa (nyugati síkvidéki gorilla) 2015-ben megtartott 35. születésnapi party-ja után 2016-ban megünnepelték a szumátrai orangután hím, Chuij 20. születésnapját is. (Papa 36. születésnapja sajnos a feledés homályába került, ahogy az összes többi emberszabású születésnapja is.) Az orangutánok kaptak rózsaszín kiskádat, giant legókat és Kong Toy harangokat, melyet láthatóan mind-mind nagyon szerettek és élveztek, az új formák és színek új ingereket, élményeket vittek mindennapjaikba, melyek a gyerekek miatt – a két 2 éves kislány: Lone és AnnaHanna, valamint a lassan 7 éves Moira – amúgy is ingergazdagabbak.

 

Golo a Budapest Zoo-ban (Fotó: László Melinda, Budapest Zoo)

 

Gorilla barátaimnál nagyobb problémák mutatkoznak, jóllehet, nagy örömömre szolgált, hogy karácsony után 6 db firehog (tűzoltó locsolótömlő) kockát láttam náluk kilyukasztva, mint food-based enrichmenteket és az év közepén, gyereknapkor számukra is jutott néhány műanyag láda. Mindez természetesen kevés számukra, hisz unatkozásuk a levegőben szinte tapintható. A sokszor hiperaktív N’yaounda és fia, a 7 éves Bongo számára épp olyan rossz a lelassult környezet, melyet Papa és Mama igényel, mint Papának a túl aktív fiatalok. Iringa jól alkalmazkodik mindkét ritmushoz, sokszor a saját útját járva, elvonulva, máskor Bongoval bolondozva, de Golot mindig tiszteletben tartva. (Ő az egyetlen a családból, aki elmehet Golo háta mögött anélkül, hogy Papa zokon venné, hisz Iringa „tudja, hol a helye” és minden szempontból tiszteletben tartja Papát.)

Mama tart Papától, ő az utolsó, aki az étkezések alkalmával megérkezik, mindig hátra marad, jóllehet, Nyanya felé igyekszik kifejezésre juttatni matriarcha mivoltát és Bongot is helyre teszi, ha szükséges. Nyáron szinte minden alkalommal odajött az üveghez üdvözölni, majd leült egy kis üvegen keresztüli hátsimogatást kérni, mostanában messzebb húzódik a látogatóktól.

Golo fizikálisan jobb állapotban van, mint 2 esztendővel ezelőtt, amikor tragikusan sovány volt. Mozgásszervei láthatóan egyre nehézkesebben működnek, vélhetően kora mellett hatással van törzsből való mozgására (fordulás, oldalra húzás) és a fejének csak síkban történő fordítására néhány évvel ezelőtti stroke-ja, és olyan mozgásszervi problémák, melyekkel mi, emberek is küzdünk: meszesedés, ízületi gyulladás. 10 alkalomból 9-szer azt tapasztalom nála, hogy csak „néz ki a fejéből”, beletörődött a mindennapok monotóniájába, és azt sugallja, „mind hagyjatok békén”. Golonak erre minden oka meg is lehet (ahogy nagyon sok fogságban élő egyednek). A budapesti kertbe kb. 3 éve járok ki rendszeresen, ez idő alatt Golo 19 alkalommal jött oda – kifejezetten – hozzám. Egyetlen egyszer sem volt agresszív, csak mélységesen emberi tekintettel, őszinte érdeklődéssel és szeretettel nézett bele a szemembe, talán még egy kis megszeppenés is volt benne (ahogy bennem is minden alkalommal) miközben megsimogattam arcát és köszöntöttem… aztán elment békével, vagy leült elém háttal egy simogatásra. Golo keze nem ügyetlen, a kötél alapú eszközökkel elbíbelődik, vagy szívesen dobálná azokat (ha kapna). (Szerk. – Az aranyhasú mangábé, Dexter nagyon szereti a labdát, remekül focizik, de sajnos nem kap játékot.) Golo tenyészpár gyermekeként született 1980. szeptember 27-n Stuttgartban, 9-en voltak édestestvérek, melyből ma már csak 6-an élnek, hímek 3-án. Kézből nevelt egyedként az első trauma akkor érhette, amikor elválasztották édesanyjától, Mimitől, majd 1 éves korában elhagyva Stuttgartot, a Zürich-i Állatkert gorilla óvodájába került, újabb traumának kitéve. 10 esztendős korában, 26 évvel ezelőtt került Budapestre. Ha az arckarakterológiát állatokra is alkalmazzuk (több fajra is lehetséges), Golo egy nyugodt, jóindulatú, szeretetteljes lény, aki azonban igen befelé forduló és mindazt, amit érez vagy gondol, magában vívja meg, amihez nem talál külső segítséget. Nagy kérdés bennem, hogy vajon odajönne-e az ablakhoz, ha az a simogatás rossz lenne neki? (Láttam már, ahogy adott látogatónak jobb egyenest, mutatott visszafogott agressziót gondozó és családtagjai irányába, és biztos forrásokból tudom, hogy meglehetősen ritka pillanat, hogy valakihez egyáltalán odamenjen…) Hogy ismerős vagyok már számára? Sok önkéntest és évtizedek óta kijáró bérletes látogatókat is láthat, akikhez soha nem lép oda. (Ez természetesen nem is várható el az egyedektől.) Inkább azt érzem, ami Carol Noone (a Save the Chimps, In. alapítója, pszichológus) és csimpánzai között zajlott le, hogy szemeik, tekintetük üzent valamit fogságukból, amit Carol megértett és megérzett. Egy olyan nemes lénynek, mint Golo, együtt kell éreznie a szeretetet, a tiszteletet és együttérzést, a féltő gondoskodást, mely partneri, és olykor gügyögő az ember részéről, megtalálva azt a foglalkoztatási formát, amire személy szerint neki van igénye. Ami értelmet, örömöt ad az – ő megélt – életének, mely már nem feltétlenül az utódnemzést jelenti. (Szerk. – ingergazdag környezetben az is könnyebben megy.) Az sem kizárt, hogy – nemcsak egy ilyen intelligens élőlény, de a legtöbb melegvérű állat -, ő dönt, hogy erre kitől van igénye. Nem biztos, hogy ez feltétlenül egybeesik xyz személlyel, és elvitathatatlan, hogy ezen folyamatok közben érzelmek alakulnak ki gondozó és gondozott, foglalkozó és foglalkoztatott között, melyben a résztvevő felek mind épülnek, gazdagodnak. Hiba azt gondolni, hogy ez más – érzés, kapcsolat, dolog – hiányának szimpla projekciója. Mindez egy olyan magasabb rendű igény/szükséglet (lásd. a motivációs elméletek sokaságát) felismerése és közös megélése, amit a legtöbb állatkert – ilyen-olyan okokból – ignorál, de a legtöbb sanctuary már tudomásul vett, hogy elengedhetetlen, sőt, alapvető kötelességünk az általunk fogságba kényszerített egyedekkel szemben).

 

Mit is kívánhatnék 2017-re? Nagyobb kifutókat, ingergazdagabb környezetet, játékokat, finomabb falatokat, érzelemgazdag és hozzáértő szakembereket, szeretettel fűszerezett étkeket és érintéseket, megértést, együttérzést, vidámságot, egészséget és békességet – mindannyiunknak!