Anubisz pávián (Papio anubis)

2013.02.17 20:25

 

Az Anubisz pávián (angolul Olive Baboon) korábbi neve szavannapávián volt, mely nevét a sakálfejűnek ábrázolt ókori egyiptomi Anubisz istenről kapta, mivel kutyaszerű fejformája hasonlít az isten ábrázolásaihoz.

 

Természetes előfordulása:

Az Anubisz pávián a legszélesebb körben elterjedt páviánfaj, jóllehet, a hazai állatkertek egyikében sem található meg (legalábbis – egyelőre). Közép-Afrikában Dél-Mauritániától és Malitól Szudánig, délen a Kongói Demokratikus Köztársaságig és Tanzániáig fordul elő. Élőhelyéül elsősorban a szavannák szolgálnak, de sivatagos területen is él két elszigetelt populációja. Egyik Nigerben, a szaharai Air-hegységben, másik szintén északabbra, Csádban, a Tibeszti-hegységben.

Max. 2500 m tengerszint feletti magasságig fordul elő.

Északkeleten, az etiópiai Avas folyó mentén galléros baboon-okkal, míg Kenyában és Tanzániában sárgás babuinokkal van átfedésben az élőhelye, így itt keverednek a különböző (al)fajok, melyek tanulmányozása azonban még igen eltérő mértékű, sokszor gyerekcipőben járó.

 

Megjelenése:

Az Anubisz páviánokra is jellemző a nemi kétalakúság, mint a többi páviánfajra. A hímek jóval nagyobbak a nőstényeknél (átlagos testtömegük 24-25 kg, testhosszuk 70-76 cm). A nőstények súlya „csak” 14 kg, testhosszuk pedig 60 cm.

A hímeknek (hasonlóan a galléros páviánokhoz) terebélyes sörényük van testük elülső felén, s rendkívül hosszúak és hegyesek tépőfogaik.

A nőstények szőrzete mindenütt azonos hosszúságú, tépőfogaik is sokkal kisebbek.

A hímek koponyáin a hosszú, egyenes orr mindkét oldalán taréjok, szemeik felett jól látható, gömbölyű dudor fut végig. Koponyataréjuk és sokszor nyaki taréjuk is van. Mivel a fejük teteje lapos, így jól elkülöníthetők a sárgás babuinoktól.

A farokhossz kb. 38-58 cm-es.

Az Anubisz páviánok szőrzetszíne sötét olajzöld, mivel a szőrszálakon 1-2 fekete és sárgásbarna gyűrű váltja egymást. Az újszülött páviánok szőrzete fekete, ami csak 6 hónapos korukra válik olajzölddé. A csupasz pofa és a far mindkét nemnél sötétbarna vagy fekete, a far csupasz bőrfelülete pedig sokkal kisebb a galléros- és a guineai páviánokénál.

 

 

Életmódja és táplálkozása:

Az Anubisz páviánok is nappal aktívak, életük nagy részét a földön, táplálék és víz keresésével töltik. Éjszakázni magaslatokon, sziklákon, fákon szoktak, napi mozgásukat így az itatók és az alvóhelyek határozzák meg. Az egyes hordák által használt területek nagysága 400 és 2000 hektár között mozog, ezen belül a páviánok naponta átlagosan 5,8 km távolságot tesznek meg. Táplálékuk különféle növényi részekből állnak, így gumókból, levelekből, termésekből, virágokból, gyökerekből, ill. kisebb gerinces állatokból, ízeltlábúakból és tojásokból. Előszeretettel járnak rá a mezőgazdasági területekre, ahol sokszor komoly károkat okoznak.

 

Társas élete:

Az Anubisz páviánok komplex szociális szerkezetű csapatokban élnek, melyekben több nőstény és hím kap helyet. A hordák létszáma 39-97 példány között mozog. A hímek zömmel azelőtt elhagyják szülőhordájukat, hogy elérnék kifejlett méretüket, s csatlakoznak egy másik hordához, ahol komoly harccal kell kivívniuk helyüket a csapat hierarchiájában.

Olykor párokban keresnek maguknak új hordát. E párok rendszerint (fél)testvérek, akik egész életükben szoros kapcsolatban maradnak egymással. Más hímekkel azonban nem ápolnak kapcsolatokat.

Érdekes jelenség, hogy gyakran idősebb hímek is csapatot váltanak, noha ez veszélyes és szaporodási lehetőségeket rontó lépés. Oka feltehetően az, hogy az idősödő hímeket fiatal vetélytársaik állandó zaklatásnak teszi ki, s ha nincs elég szövetségese a nőstények körében, inkább elhagyja a hordát, hogy elkerülje a konfliktusokat.

A nőstények a hímekkel ellentétben sosem hagyják el szülőhordájukat, és ápolják a rokoni kapcsolatokat is, melynek következtében az Anubisz páviánok nőstényei között időtálló, stabil hierarchia alakul ki. A rokon nőstények generációkon átívelően segítik egymást a más egyedekkel kialakuló konfliktusokban. E stabilitásnak döntő szerepe lehet abban, hogy a nőstények sokkal agresszívebben viselkednek, mint a hímek, ha összetűzés alakul ki más hordákkal.

 

A csapatokon belüli komplex társas viszonyok fejlett kommunikációs eszköztárat igényelnek, ami vizuális jeleket, gesztusokat, érintéseket és hangadást tartalmaz. Az alávetettség jele, ha a nőstények vagy fiatalok farukat mutatják a hímeknek vagy rangosabb nőstényeknek, melyhez sokszor ajakcsettintés is társul. A merev bámulás, a tépőfogakat megvillantó ásítás, a fogcsikorgatás és a szemöldök felhúzása egyöntetűen fenyegető jelenség.

A veszélyre kéttagú ugatás hívja fel a figyelmet, de a hímek riválisaikat is így figyelmeztetik, néha morgással együtt. A harcoló hímek ordítani is szoktak, és a győztes küzdelmet is mély, rezonáló üvöltéssel fejezik be. Az agresszió kitörését mindkét nem esetében hangos visítás jelzi, míg a menekülő páviánok fecsegésre emlékeztető hangokat adnak ki, félelmet kifejező grimasz kíséretében. Különböző hangadás kíséri a párzást és a fiatalok játékát is.

Az érintésnek is nagy szerepe van a kapcsolatok fenntartásában: az Anubisz páviánok orrukat egymáshoz érintve üdvözlik és rendszeresen kurkásszák egymást.

 

 

Szaporodása:

Mivel a hordákban több hím is él, harcokat kell vívniuk riválisaikkal, hogy a fogékony nőstényekkel párosodhassanak. A fiatal, erős és nagy hímek jobb eséllyel tudják távol tartani a konkurenciát a kiszemelt nőstényektől, de a hierarchiában elfoglalt sorrendet felboríthatja, ha a gyengébb hímek szövetkezhetnek az erősebbek legyőzésére. Ilyen szövetségek főleg idősebb, egymást régóta ismerő hímek között köttetnek.

A párzási esélyeket a nőstényekkel kötött „barátság” is növeli: ilyenkor a hímek kurkásszák a nőstényeket, megosztják velük az ételüket és kötődnek utódaikhoz, ill. konfliktushelyzetben megvédik őket. Az ilyen barátságok a párzási időszakon kívül is fennmaradnak.

 

Az Anubisz páviánok nőstényei több hímmel párosodnak egy 15-20 napos időszakon belül, aminek talán az utódgyilkosságok megelőzésében van szerepe azáltal, hogy bizonytalanná teszik az apaállat kilétét. A párosodást a nőstény kezdeményezi. A nőstények tüzelése 31-35 napig tart, amit sikertelen párzás esetén 3 napos menstruáció követ.

Ovuláció idején a gát környékén feldagad a bőr, de a nőstények kémiai úton (nyílt láncú savtermeléssel) is jelzik fogékonyságukat.

 

A vemhesség 180 napig tart, s végül egyetlen, kb. 1 kg tömegű, fekete szőrű utód jön a világra. A kis pávián eleinte anyjára csimpaszkodva él, s csak hónapok múlva kezd el saját lábán is járni, ill. szilárd táplálékot fogyasztani. A kölyköket mindenekelőtt az anya gondozza kortól, tapasztalattól és szociális rangtól függő szigorúsággal és törődéssel. Közös utódgondozásról esetükben sem tudni, bár a fiatal, rendszerint az anyával rokonságban álló nőstények gyakran besegítenek a kicsik gondozásába. A fekete bundájú újszülöttek egyébként rendkívüli figyelmet élveznek az egész hordától, és az alacsonyabb rangú nőstényektől olykor el is rabolják őket magasabb rangú társaik. A hímek közül elsősorban az anyaállattal „baráti” viszonyt fenntartó példány, a kölyök valószínű apja olykor szintén gondoskodik az utódról, pl. ételt ad neki és kurkássza. Egyúttal „szociális pajzsként” sokszor magával viszi a más hímekkel kirobbanó konfliktusos helyzetekbe.

Az elválasztásra rendszerint 420 napos kor körül kerül sor. Mivel a szoptatás és az utódgondozás megerőltető, az ellések között 1-3 évnyi szünet jelentkezik. Az utódok kifejlett testméretüket nőstények esetében 7-8, hímek esetében 7-10 éves korukban érik el. A nőstények 5-6 évesen, a hímek 6,5 évesen válnak ivaréretté, utóbbiak ekkor izmosodni kezdenek, testsúlyuk megnő, sörényük kezd kifejlődni és tépőfogaik is ekkor válnak félelmetes fegyverré.

Az Anubisz páviánok fogságban átlagosan 25 évig élnek.

 

Természetvédelmi helyzete:

Az Anubisz páviánt kiváló alkalmazkodó képességüknek köszönhetően nem fenyegeti veszély, állományuk folyamatosan nő a rendszeres és széles körű csapdázások, mérgezések és vadászatok ellenére is. Természetes ellenségei elsősorban az oroszlánok, leopárdok és csimpánzok, a páviánok azonban képesek szembeszállni a támadókkal, és elüldözni azokat. Az Anubisz páviánt az afrikai konvenció kártevőként tartja számon. Szerepel a Washingtoni egyezmény (CITES) II. függelékében. 

 

(Wikipedia)