„... és mindig ott hagyok egy darabot a szívemből...”

2016.07.18 16:37

Régóta érlelődik bennem, hogy újra szót emeljek budapesti barátaim, rokonaim életminősége érdekében, hisz vallom Babits, Jónás könyvében írt szavait, mely szerint „vétkesek közt cinkos, aki néma”, s bár noszogatásnak, furkálódásnak, akár rosszindulatnak is tekinthető jelen elmélkedésem, én József Attila hitvallását követem – „érted haragszom, nem ellened” – melyből tanulni kellene, nem megsértődni.

 

A páviánok – bár öt különböző fajuk létezik – Európában kommersz fajként (kiváltképp a galléros páviánok) számon tartott állatok a zoo-kban, jóllehet, Európa egyetlen országában sem élnek szabadon, így a „kommersz” jelző alapvetően paradoxon.

Igazságtalan lennék, ha nem ismerném el, hogy történtek változások a Fővárosi Állat- és Növénykert páviánjainak életkörülményeiben, hisz az elmúlt egy évben elkészült egy megfelelőbb belső kifutó (felhívnám a figyelmet, hogy a fajt a kert úgy tartotta, hogy nem biztosította számára a belső kifutóra törvényben előírt minimumfeltételeket: páviánok esetében a belső kifutónak 1-5 egyed esetén legalább 2 m belmagasságúnak és 20 m2 alapterületűnek kell lennie; ahogy a gibbonok családjába tartozó, azóta már 45 éves korában elhunyt sziamang, Hilda külső kifutója sem felelt meg a törvényi minimumfeltételnek).

Fél év elteltével sikerült visszahelyezni a Dezsőke által leemelt csatornafedelet is, és azt rögzíteni, ill. a külső kifutó oldalán lévő díszburkolat is pótolva lett, melyet Rezső bontott le: https://www.youtube.com/watch?v=5c7rS4KSLMw

Dezső folytatta, amit Rezső elkezdett: https://www.youtube.com/watch?v=yVtOJRDIGjk

 

Miután Tukal (aranyhasú mangábé hím) máig tisztázatlan körülmények között, de „előre kódoltan” tragikusan életét vesztette (halálában közrejátszhatott a villanypásztor okozta (elektro)sokk, a nem megfelelő altatólövedék használata, majd, hogy a zoo képtelen volt az esését védőhálóval felfogni, s az egyed a bokorba zuhanva ki tudja, milyen belső sérüléseket szerzett, ráadásul ezt követően legalább 2 órára mindenféle felügyelet nélkül magára hagyták, ülő pozícióba helyezve el a Madagaszkár-Ház belső kifutójában), azonnal áthuzalozták a pávián kifutó teljes villanypásztor vezetékezését, majd a Nagyszikla is karbantartáson esett át.

Meg kell jegyeznem, hogy a páviánok alapvetően szépek, alul- és túltápláltság jelei nem mutatkoznak rajtuk, a két vazektomizált hím: Rezső és Dezső szépen fejlődik, az egyedek szőrzete ép, egészséges.

 

Ezzel együtt rendszeres, hogy az állatoknak (akik a sörényes juhokkal osztják meg kifutójukat, jelenleg kettővel, miután a négy egyed közül kettő többször súlyos, vérző sérüléseket okozott egymásnak) nincs friss ivóvizük (vagy egyáltalán nincs vizük), ami különösen súlyos probléma egy olyan kifutóban, melyet egész álló nap tűz a Nap és se fa, se cserjeszint nem biztosít minimális árnyékot (a sziklák „hasadékain” kívül), lévén, hogy növényzet a kifutóban egyáltalán nincs.

A páviánok (akiknek intellektuális képességeik kb. megegyeznek az emberszabásúak értelmi képességeivel), nem kapnak semmilyen játékot vagy fejlesztőeszközt, sőt, (szemből nézve) jobb oldali mászófájuk rögzítése oly ingatag (kicsúszott a fa a villából), hogy az bármikor végzetes sérülést okozhat valamely egyednek, ha ráesik.

A manuális játékhiány és foglalkoztatás okán a páviánok a talajról felszedik az általuk még megmozdítható termésköveket (ezek általában kb. 2 kg súlyúak, de ettől lényegesen nagyobb tömeg megmozgatására képesek a hímek) és azt a mászófa, ill. a Nagyszikla tetejéről ledobják vagy legurítják, így ha netán egy fajtársuk alatta tartózkodik, „nincs gond”, egyel kevesebb páviánt kell etetnie a kertnek – hisz úgyis „kommersz faj”.

 

Remek lenne pl. többféle konstrukciójú hinta alkalmazása is a páviánoknál, akik ezt a játékot, foglalatosságot meglehetősen szeretik. A hinta lehet tányér típusú vagy autógumi több módon rögzített formában. Ezekre és más enrichment elemere példa megannyi található majmoknak és emberszabásúaknak szánt környezetgazdagító gyűjteményemben a világ minden tájáról: https://hu.pinterest.com/csillafrank/monkeys-enrichment-items/

 

A mai napon (2016. július 18.) az „ütötte ki a biztosítékot”, amikor fél 11-kor látom, hogy a páviánok nincsenek kiengedve. Az arrafelé járó idősebb hölgy és házaspár társasága szintén rosszallotta, s megjegyezte, hogy ezen belépőjegyárak mellett az ember nem üres kifutókat kíván nézni fél 11-kor, amikor is a kert már másfél órája nyitva van, az idő nyári, de nem forró, a déli órákban 25 fok körüli az árnyékban, a Napon némiképp melegebb, tehát abszolút ideális, hogy minden melegebb égövi állat a szabadban lehessen.

 

Gondoltam, megnézem gorilla barátaimat, akik 10.45-kor még a belső kifutóban 5-en 6 felé ücsörögtek a tegnapi és éjszakai fekáliájuk közepette. Feltehetően egyéni, box-ban történő etetés zajlott a reggeli órákban, mert ételmaradék egy darab se volt az összenyitott kifutóban. A gondozók az orangutánok külső kifutójának takarítását végezték, tehát indokolatlan, miért nem lettek a külsőbe előbb kiengedve a gorillák, hiszen az üres volt.

A gorillák a Budapest Zoo cégpolicy-ja szerint azért nem kapnak játékokat, mert bizonyos egyedek megeszik azokat, így pl. N'yaounda (Nyanya) a műanyagot, Iringa a műanyagot és a textíliát. Bár az orangutánok legalább olyan durván megrágják és tönkreteszik a műanyag ládákat, mint a gorillák, számukra azokat mégis beadják a gondozók.

(Szintén meg kell jegyeznem, hogy örömömre szolgál, hogy Golo 35. születésnapja megünneplésre került 2015-ben, bár, sajnos az Állatkerti Alapítvány által vett Kong Toy-okból számukra már nem jutott – az emberszabásúak közül csak a kert számára láthatóan fontosabb orangutánok kaptak.)

 

11h után végre kinyílt a külső kifutó zsilipje és kimehettek a gorillák a szabadba. Ünnepnap volt a mai, hisz Papa (Golo) is úgy döntött, hogy kimegy. Ő leginkább bent, az ajtóból figyel (https://www.youtube.com/watch?v=5y3KaVl6_oE https://www.youtube.com/watch?v=kyh_nKQvtJs), hogy baj esetén közbe tudjon avatkozni, de alapvető motivációja nincs arra, hogy kimenjen, hisz odakint sem történik az égvilágon semmi egy-két kinti „látványetetést” leszámítva, amikor az 5 egyed együtt annyi élelmet kap ebédre, mint egy az Opole- vagy a Pretoria Zoo-ban: https://www.youtube.com/watch v=5JtVQ3OyrXU&index=14&list=LLhHxGKiASvWnx373fMwQFLw

Food-based enrichment tervszerű alkalmazásával lehetne motiválni őt arra, hogy nagyobb örömmel töltse idejét a külső kifutóban, ami nagyon fontos lenne számára, hisz egyértelműen depressziós tünetegyüttest produkál. (Hogy depressziós lenne, ezt a Zoo tagadja.)

A depresszió megállapítása természetesen nem egy (OKJ-s vagy akár diplomás vadgazda, biológus vagy biológia szakos tanár, netán agrármérnök) gondozó feladata, hanem pszichiáter, pszichológus vagy neurológus kompetenciája. A depresszió diagnózisa konkrét ismérvek mentén állítódik fel, s nem egyenlő azzal, hogy „rossz kedve van valakinek”.

Mi alapján állapítjuk meg a depressziót?: http://babybaboons.webnode.hu/news/depresszio-az-embereknel-es-kozeli-rokonainknal/

Ha egy egyedet több száz órán keresztül megfigyelünk és a listán végigmegyünk, nagy pontossággal vonhatunk le következtetéseket.

Otthon - deportálva...

Természetesen igaz, hogy a gorillák a természetben sem arról híresek, hogy folyton folyvást keresik egymással a testi kontaktust (mint pl. a páviánok, makákók, csimpánzok vagy bonobók), de egyáltalán nem ritka körükben a másik kurkászása és a csapat mindig egymáshoz közel, tömörülten tölti az idejét az ezüsthátú felügyelete alatt. Ehhez képest a budapesti egyedek a lehető legnagyobb távolságra helyezkednek el egymástól kint és bent egyaránt, s Golo (36), ha csak teheti, a különvonulást, magányt választja. Nyilvánvaló, hogy viselkedésének hátterében jelentős része van 2012-ben bekövetkezett stoke-jának (ennek maradványa a járásán és testtartásán ma is látszik), látóideg sorvadásának, retinaleválásának és ízületi problémáinak (http://www.blikk.hu/szolgaltatas/egeszseg/szemuveget-a-majomnak/ez1gc49), de az emberi érintés és foglalkozástól való elzárkózásának egyértelműen emberi hibái, hiányosságai és okai vannak, hisz kézből nevelt egyedről van szó esetében.

 

Komoly problémát jelent a csoporton belül Nyanya vérmérséklete és viselkedése, akinek már a személyisége, jelenléte is ingerlő módon hat Golo-ra (függetlenül attól, tett-e valami rossz fát a tűzre vagy sem).

A gorillák finommororos képességei elmaradnak más emberszabásúak készségeitől (ezt kézfejük mérete is predesztinálja), de Golo kifejezett érdeklődést mutat az egyszerűbb logikai műveletek végrehajtására (pl. kötél kicsomózás), melynek végzése pszichomotoros és szemészeti (vizuális érzékelés) szempontból is előnyös lenne számára.

Ma – mint az esetek legtöbbjében – megint letörve, maga alatt, magányra vágyva üldögélt, tekintetében mérhetetlen bánattal és szomorúsággal, később némi élelemért kutatva a külső kifutóban, meglehetősen kevés sikerrel.

Mama (Liesel, 39) presztízsharcot vív Nyanyával, s mivel nem igazán találja a helyét a fiatal nőstény, a „külön világban élő” Iringa és a kamasz 6,5 éves Bongo mellett, azon túl, hogy néha jelzi Nyanyának, hogy azért mégiscsak ő itt a rangidős „mama”, szintén az elvonulást választja. A szűkre szabott ebédekből gyakran nem jut neki elég, így az elsők között iszkol ki, hogy némi fűvel és gyermekláncfűvel csillapítsa éhségét: https://www.youtube.com/watch?v=fjT7k01kq0k

 

Mind Mama, mind Nyanya testsúlya szemlátomást csökkent az el múlt 2 hónapban!

Papa testtömeg-gyarapodásában a problémát az jelenti, hogy hasra hízik. 2015 februárjában – információim szerint – 183 kg volt, ami kórosan sovány egy kifejlett ezüsthátú esetében (a reális súly minimum 200, optimálisan közel 220 kg körül van), jelenleg kb. 200 kg-ot nyom. Ugyanakkor a hasi hízás fokozott rizikófaktor számára, mert növeli a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát, melyből Golo-nak már kijutott stroke formájában, tehát az esélye erre hatványozottabb. (Fogságban alapvetően gyakori a hím gorillák szív- és érrendszeri megbetegedése, így a szívinfarktus veszélye. Az agyi infarktus viszont kevésbé jellemző.)

 

A budapesti csapat elemi érdeke tehát az lenne, hogy a 26 esztendeje együtt élő Papa és Mama egy 2 fős csoportban, külön kifutóban élje le hátralévő életét, kiegyensúlyozott, de aktív kognitív foglalkoztatás mellett, klasszikus ezüsthátú tennivalók és jövőbeni utódnemzés és -nevelés kötelezettsége nélkül (Golo-nak és Liesel-nek 3 felnőtt gyermeke van: Dango Shanghai-ban, Gorka Madridban és Ebobo Barcelonában él, mind többszörös szülők). Liesel életkora és egészségi állapota okán nagy bizonyossággal már nem lesz többé édesanya.

 

Bongo-nak mindenképp el kell hagynia a családi fészket, míg Nyanyának egy fiatal, de határozott ezüsthátúra (aki „megregulázza”), míg Iringának egy tapasztaltabb, őt terelgető, empatikusan fejlettebb hímre van szüksége (akár itt Budapesten).

Tekintettel az állatkertekben hím gorillákból való túlszaporulatra, jómagam nem erőltetném a mindenáron történő utódnemzést, hacsak nem akarnak a fajkoordinátorok és állatkertek még több, az Omaha-, Atlanta-, Pretoria-, Nyíregyháza-Sóstó Zoo-hoz stb. hasonló – teljesen abnormális és egészségtelen – „bachelor” csapatokat építgetni.

 

Miután Golo újra letört egy darabot a szívemből (a minden alkalommal üdvözlő Mamával együtt), visszamentem imádott páviánjaimhoz, akik még ¾ 12-kor sem voltak kinengedve!

Hallottam a távolból Rezső ugatását, ezért úgy határoztam, hogy lemegyek az üzemi terület rácsos ajtajához és benézek, látok-e valamit...

2 nappal később készült videó: www.youtube.com/watch?v=CBWqfvCtXCk

A szívem szakadt meg, amikor benéztem, és megláttam Rezső izgatott arcát a rácsos ablakra tapadva, majd a többi „kis emberkét”, ahogy mind egyszerre akartak odaférni az ablakhoz, ill. a másik ablaknál ugráltak fel, hogy lássuk egymást és jöttek volna ki hozzám. Olyanok voltak, mint a gyerekek... Azt akartam, hogy tudják, ott voltam, nem felejtettem el őket. Tudták, hogy vittem nekik való csemegét is, amit nem adhattam nekik oda... Pontosan azzal az örömmel és izgatottsággal fogadtak, ahogy Pipo (fajtatiszta kenguru-tacskó) kutyám szokott, ha hazaérkezem. Mindig örülnek, hisz működik a Pavlov-i reflex, de ma, bezártan, a rácsos ajtó és a rácsos ablakkal közöttünk olyan volt, mint akik ezer éve nem látták egymást és mindenképp üdvözölni akarják a másikat. (Kísérletek igazolják, hogy a hosszabb időre elválasztott, korábban együtt élt páviánok, ha újra találkoznak, üdvözlik és hosszan megölelik egymást.) Fájó szívvel hagytam őket ott, nem ácsoroghattam tovább, hogy ne izgassam őket hiába, hisz se bemenni hozzájuk, se kiengedni őket nem tudtam (ez utóbbi persze az Állatkert dolga lett volna korán reggel)...

A természetes fényt nem kapó, csempézett, játékok nélküli, átlagos lakószoba méretű kifutóban, villanyfénnyel megvilágítottan, feltehetően étel nélkül unatkoztak szegények odabent, miközben kint hét ágra sütött nap, s én is ott voltam... miattuk, hogy velük legyek... Olyanok voltak a rácsos ablaknál, mint a rabruhába kényszerített óvódások, akik nem értik, miért kell ott lenniük bezárva szikrázó napsütésben, ahol csak felesleges nyűgöt jelentenek.

Biztosan tudom, ha a falak vagy ők beszélni tudnának, mind a 7-en eljönnének velem bármikor, bárhová... (nemkülönben Papa és Mama)... mert az állatkerti állatok már nem vadállatok, jóllehet, még nem is háziasítottak. Mindenképpen detektálható érzelmekkel rendelkező lények, akik azt tükrözik vissza találkozásaink során, amit mi adunk számukra!

Mikor a páviánokhoz (kiváltképp Maszatkához, vagy akár Golo-ékhoz) indulok, mindig izgatott vagyok, mindig valamit viszek, mindig valamit hiszek, és mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.”

 

*Július 21-én azt az információt kaptam az állatgondozóktól, hogy a páviánokat azért nem engedik ki, mert csinálják az ajtót a sörényes juhoknál, és várhatóan jövő héten (júl. 25-i hét) lesznek kiengedve. (Többekkel beszélve el nem tudjuk képzelni, hogy több mint egy héten át készítsenek egy ajtót /napi 24 órában/, hacsak a vasércet nem most bányásszák az ajtó alapanyagához...)