Medvepávián (Papio ursinus)

2013.02.16 12:37

Jóreménység foka

 

A medvepávián nevét nagy testméreteiről kapta, hisz a páviánok legnagyobbika.

 

Természetes élőhelye és előfordulása:

Dél-Afrika szinte minden országában előfordul, több mint 2100 m tengerszint feletti magasságig. Elterjedésének északi határa a Zambézi-völgy és az angolai partvidék. Az élőhelyeket tekintve nem válogatós, épp úgy megtalálható a szavannákon, mint az erdős területeken, pusztaságokon és magashegységekben. Csupán mindennapos vízivási lehetőségre és éjszakázásra alkalmas magaslatokra, sziklákra vagy fákra van szüksége.

(A lokalitását figyelembe véve két – esetleg három – alfaját tartják nyilván.)

 

Megjelenése:

A többi páviánhoz hasonlóan a medvepáviánoknál is nagyobbak a hímek (mintegy kétszer) a nőstényeknél. A hímek testtömege 26–31 kg, míg a nőstények súlya kb. 15 kg). A hímek nagy, hegyes tépőfogakkal rendelkeznek, viszont más páviánokkal ellentétben nincs sörényük, csak néhány hosszabb szőrcsomójuk a tarkójukon. A kifejlett állatok mérete 0,5-1,1 m közötti.

A kifejlett medvepáviánok (P. u. ursinus) szőrzete a hátukon sötétbarnás vagy fekete, a hasi részen és a pofánál viszont világosabb. A kezek és lábak körüli szőrzet szintén fekete. A hosszúkás arcrész bőre és a csupasz far lilásfekete.

Az északkeleti területeken élő szürke lábú medvepáviánok (P. u. griseipes) némileg különböznek a többitől: testméreteik kisebbek, szőrzetük pedig szürke vagy barnássárga.

A kis páviánok mindkét alfaj esetében fekete bundával születnek, és kb. féléves korukban nyerik el felnőttkori színezetüket. A két alfaj elterjedési területének határán (Transvaalban), mindkettő jellegzetességeit egyaránt mutató példányokat is találtak, ami keveredésre vagy harmadik, önálló változat létére utalhat.

 

 

Életmódja:

A medvepávián 20-50 fős (max. 130 példányt számláló) hordákban él. A hordák 910-3370 hektárnyi területet foglalnak el, ami a legnagyobb a szavannai páviánok között. A nappalt táplálékkereséssel töltik, estére sziklák közé vagy fákra húzódnak fel aludni.

A csoportok több nőstényt és hímet is magukban foglalnak, de – különösen a hegyvidékeken – előfordulnak a galléros páviánokra jellemző, de kevésbé szigorú, egyetlen hím vezette „háremek” is. A háremek viselkedése jelentősen eltér a nagyobb hordákétól (pl. a magányos hímek sokkal éberebben őrködnek, mint nagy hordákban élő társaik, és agresszívebbek a betolakodókkal szemben, viszont sosem támadják a rivális csapatok nőstényeit).

A hímek mindig elhagyják hordájukat, mielőtt elérnék teljes méretüket. Egy másik csapathoz csatlakoznak, ahol agresszív dominanciaharcokban kell elfoglalniuk helyüket a hierarchiában. A nőstények ezzel szemben sosem hagyják el szülőhordájukat, és ápolják a rokoni kapcsolatokat, így a medvepáviánok nőstényei között időtálló, stabil hierarchia alakul ki. A rokon nőstények generációkon átívelően segítik egymást. A nőstények sokkal agresszívebben viselkednek a hímeknél, amikor összetűzés alakul ki más hordákkal, mely jelenség a sárgás babuinoknál és az Anubisz páviánoknál is megfigyelhető.

 

Kommunikációja:

A csapatokon belüli komplex társas viszonyok fejlett kommunikációs eszköztár meglétét teszik szükségessé, ami vizuális jeleket, gesztusokat, érintéseket és hangadást foglal magába. Az alávetettség jele, ha a nőstények vagy fiatalok farukat mutatják a hímeknek vagy rangosabb nőstényeknek, melyhez sokszor ajakcsettintés társul. A merev bámulás és a szemöldök felhúzása fenyegető jelenség, ahogy a hímek tépőfog „bemutatója” és a fogcsikorgatás is.

A hirtelen riadalmat éles ugatás fejezi ki, míg a menekülő páviánok fecsegésre emlékeztető hangokat adnak ki félelmet kifejező grimasz kíséretében. A kurkászás, mint szocializációs, kapcsolatépítő tevékenység, esetükben is alapvető és bevett cselekvés.

 

Táplálkozása:

A medvepávián a többi páviánhoz hasonlóan mindenevő: bimbókat, hajtásokat, gyökereket, magvakat és gyümölcsöket, ill. kisebb gerincteleneket és gerinceseket, sőt gombákat és zuzmókat is fogyaszt. A páviáncsapatok alkalomadtán nagyobb állatokat is elfognak és megesznek, pl. fiatal antilopokat. Az emberek által termesztett növényeket (paradicsom, burgonya, kukorica, citrusfélék) is megdézsmálják, de a kisebb lábasjószág sincs tőlük biztonságban.

A többhímes hordákkal ellentétben az egyhímes csapatok általában addig táplálkoznak egy forrásból, amíg az ki nem apad.

 

Jóreménység foka

 

Szaporodása:

A medvepáviánok szaporodását jelentősen meghatározza a társas szervezet, amelyben élnek. A hímek kemény harcokat folytatnak a lehetőségért, így a nagyobb, erősebb és fiatalabb hímek jobb eséllyel párosodhatnak. Az egyhímes csapatokban a hímeknek nem kell harcolniuk a párzásért, a több hímet magába foglaló hordákban viszont igen: ilyenkor a nőstények több hímmel is társulnak egy ideig, s végül ők választják ki, hogy melyik hímeknek kínálják fel párzásra magukat.

A nőstények 31-35 napon át tüzelnek, és amennyiben fogantatásra nem kerül sor, kb. három napig menstruálnak. Ovuláció idején a nőstények gátja feletti bőr megdagad, ami felhívja a hímek figyelmét a fogékonyságra. Párzásra az egész ciklusban – többször is – sor kerülhet, s a kezdeményező mindig a farát felkínáló nőstény.

A vemhesség 175-180 napig tart, s egyetlen, kb. 1 kg súlyú, fekete szőrű utód születik. Az újszülött az első néhány hónapot anyjába kapaszkodva tölti, és csak ezután kezd el szilárd táplálékot is fogyasztani, ill. saját lábán járni. Végleges elválasztásra feltehetően 420 napos kor körül kerül sor.

Az anyaállat szoptatja, ápolja és játszik a kölykével, és bár nem működik együtt a többi nősténnyel az utódnevelésben, más nőstények olykor szintén részt vesznek a kölyök ápolásában. Ezek még fiatal, nem szült nőstények, akik közeli rokonai az anyaállatnak.

A szoptatás és a kölyök felnevelése, felügyelete és ápolása jelentősen megterheli a nőstényeket, így a szülések között mindig 1,5-2 évnyi szünet figyelhető meg. A medvepáviánok nőstényei 3, hímjei pedig 5 éves korukban érik el az ivarérettséget. A medvepáviánok fogságban akár 45 évig is élhetnek, de átlagos életkoruk jóval rövidebb, 27-28 év.

 

 

Természetvédelmi helyzete:

Mivel kiválóan alkalmazkodott az emberi tevékenység kiterjedéséhez, nem veszélyeztetett, állománya pedig mindenhol stabilnak mondható. A száraz területeken az emberek által létrehozott mesterséges vízellátást kihasználva jelentősen tudta növelni elterjedési területét. Mivel komoly károkat tud okozni a mezőgazdaságban, egyes helyeken (pl. Fokvárosban) pedig akár szeméttárolókat is felborít és városi házakba is betör élelemért kutatva, sok helyen kártevőnek tartják és pusztítják. Helyenként azért is vadásszák, hogy testrészeit a hagyományos orvoslásban használják fel.

 

(Wikipedia)