Mekka és Medina között

2014.06.29 17:19

Mohamed (محمد بن عبد الله بن عبد المطلب بن هاشم بن عبد مناف القرشي) vagy Muhammad próféta (i. sz. 570-632) két szent városa, Mekka (szülővárosa) és Medina (tevékenységének és halálának helyszíne) között húzódó autópálya szélén mindennapi a vadon élő galléros páviánok látványa, akik hasonlóan állatkerti rokonaikhoz, nem mutatnak különösebb félelmet az ember láttán.

 

 

Köszönhető ez annak is, hogy az arab országok zömében nem megoldott a szervezett szemétszállítás, így lényegében a nagyvárosokon kívül eső területek egy hazai szeméttelepre emlékeztetik az embert, a távolban csodálatos tájat és panorámát a közelben vegyes szemét- és hulladék kíséri. A páviánok ezen szemétdombok miatt merészkednek az utak közelébe, ahol aztán azt is megszokták, hogy a szaúdiak lehajtanak a megálló sávban és megetetik őket.

 

 

A rutinosabb autósok már több kiló banánnal indulnak neki az útnak, amit a félénkebbeknek oda kell dobni, az ügyesebbek elkapják, a legbátrabbak pedig kézből is elveszik az elemózsiát.

Az egyhímes háremben még a szemétdomb oldalában is előjoga van a háremúrnak, de az arab lányok, fiatalok és pubertás fiúk is nyomulnak az élelemért.

S mi tagadás, nem irigyek az al-mashrik térségben lakók, adnak a páviánoknak banánt, pizzát, pattogatott kukoricát, barackot, mogyorót, és természetesen egy kis „igazi hazait”: falafelt vagy pitát is. A páviánok mindenevő állatok, így lényegében mindennek örülnek... ill., Szaúd-Arábiában azért hozzászoktak már annyira a csapzott bundájú galléros páviánok a banánhoz, hogy annak héját csak jobb híján eszik meg (nem így a hazai állatkertekben, ahol annak is örülnek).

Az emberek nem bántják őket, inkább érdeklődve és mosolyogva figyelik és etetik az állatokat, s autópálya ide vagy oda, bizony, lelassít a teherautó is, ha épp egy egész horda kel át előtte az autópályán, vagy szeretné, hogy az autó tetejére ugrott pávián még az övéinél leszálljon, s ne zarándokoljon el vele Mekkába vagy Medinába.

A galléros páviánok amúgy igen szaporák Szaúd-Arábiában is.

 

 

A szaúdi gallérosok szeretettel lopnak el kutyákat is a szeméttelepeken azok szüleitől, és nevelik azokat fel, mint közülük valókat. Hogy ebben mi a jó, arra még nem sikerült rájönni... de a „kutya ott lehet elásva”, hogy a még kölyök kutyákat, pláne, ha azok feketék, „összetévesztik” a saját háremükben, klánjukban lévő kölykökkel, vagy oda tartozónak ítélik (a páviánok hajlamosak egymástól is elvinni/elvenni egymás fekete babáját) azt. A lényeg, hogy több kutya is él velük, akit nemcsak megtűrnek a területükön, de kurkásszák is azokat...

 

Hiába, a páviánok társas lények, és úgy fest, nem elég nekik a saját társaságuk, hanem vonzódnak a tőlük kisebb méretű, gondolkodó négylábúakhoz, és a tőlük jóval nagyobb, kétlábú rokonaikhoz, az emberekhez is, legyen szó fogságról vagy szabadságról...

 

 

A szaúdi pávián-csodákról ezeket a videókat ajánlom (csak erős idegzetűeknek, mert a szaúdiak képtelenek normálisan kamerázni ;-)):

 

A Mekka és Medina közti autópálya mellett: https://www.youtube.com/watch?v=8LOuNkIATj4

Al-Baha-ban: https://www.youtube.com/watch?v=yUpKMIr101c

Egy kis kézből etetés: https://www.youtube.com/watch?v=GJJjPd8kIu4

Jamal Monkeys Taif: https://www.youtube.com/watch?v=rmFH9UVm6UI

A gyerekek is szerencsét próbálnak a páviánokkal a szaúdi út mentén (2014. március – kicsit félénkek a gyerekek, de a kisfiú azért a kézből etetést preferálja, s nagy sikerük is van két fekete babáját cipelő anyapáviánnál): https://www.youtube.com/watch?v=i3IqEHhZvRs

Átkelés az autópályán és „majomtámadás”: https://www.youtube.com/watch?v=L8O9Fpgay5U

A lakott terület sem szent, a kézből is szívesen elvesszük az ételt, és „Jajjjj neked!”, ha zacskót, szatyrot látunk nálad (Shifa Bataúv)... hát, sok nem marad abból a szatyor banánból, ha még ott maradsz pár percet... de arra azért rájöhettél volna, hogy a pávián mama a hasán lévő fekete pici bébi óvása miatt nem ugrott fel és ágaskodta magát túl a banán miatt: https://www.youtube.com/watch?v=eTehGnC8RYI