Mit tudok én, Maszatka?

2015.01.30 22:23

A budapesti háremben én vagyok a legelnyomottabb és legmagányosabb egyed.

Ha beállok fogócskázni, mindig engem kergetnek, ezért többször inkább csak figyelem a játékot a földről vagy a fa tetejéről.

A társaim elől az ételt elvenni nem merem, mert belém kötnek, megvernek, mérgesek lesznek rám, így lényegében az jut nekem, ami marad... a gondozóim ügyelnek arra, hogy jusson nekem is táplálék este és reggel, de amit a külső kifutóban kapunk tőlük vagy a látogatóktól, abból nekem sosem jut semmi.

Igazi, mély barátságom nincsen. Kishím-Dezsővel elég jóban vagyok, ő szokott kurkászni is engem, de hát ő mindenkivel jóban van, nemcsak velem. Kicsike-Bogyó a legjobb barátnőm, ő több mint egy évvel fiatalabb nálam. Nagyon szeretem, bár, néha terhesnek érzem, mert többször akar játszani, mint amennyiszer én szeretnék, de kurkászni oda-vissza, kölcsönösen szoktuk egymást.

Kicsike-Bogyó persze „nagy játékos”, jóban van Rezsővel is, meg lényegében mindenkivel, és bizony ő is elveszi előlem a falatot (azaz, még ő is felettem áll a szociális hierarchiában), meg bemószerol ok nélkül is Rezsőnél, szóval, azért nem árt vigyázni vele sem... igyekeztem én sokáig, hogy jóban legyek a többiekkel, nem szóltam, hagytam, hogy bántsanak, kihasználjanak, mára kissé megfáradtam, és legtöbbször tudatosan keresem az egyedüllétet. Értem ezalatt, ha a csapat a sziklán van, én lemegyek, ha lent vannak a földön, én felmegyek a sziklára. Délután 3-4-re általában kicsit oldódni szokott a hangulat, van egy közös játék a vacsora előtt, de a nap nem úgy telik, ahogy egy „normális” galléros pávián háremben (jó, még csak csoportban) telni szokott.

 

 

Nem mondhatom, hogy maradéktalanul elégedett és boldog vagyok itt az állatkertben... sőt, kifejezetten depresszív tüneteim vannak, amit az emberekhez hasonlóan, az arcomon is láthatsz... az embereknél a szem a lélek tükre (úgy tudom), esetünkben is sokat elárul tekintetünk és arcunk észbeli képességeinkről és érzelmi mélységeinkről, ill. lelki állapotunkról egyaránt – akár az embereknél.

 

Ugyanakkor, öröm az ürömben, hogy tudok néhány dolgot, amit nem tudnak a többiek... a természet valahogy úgy működött az esetemben, hogy igyekezett kompenzálni más téren az elszenvedett veszteségekért.

 

Nézzük:

  • Mivel tanulékony vagyok, megtanultam végre a pofazacskóba történő táplálkozást. (Ezt a többiek valahogy ösztönösen tudták.) Eddig én mindig, mindent megettem, s nem vettem észre, hogy a többiek begyűjtik az összes ételt, amit csak lehet, s amikor elfogyott a földről, akkor leülnek és elkezdik eszegetni. Az is igaz, hogy erősebbek és gyorsabbak is nálam, meg össze is dolgoznak, hogy „zónázva” védenek egy területet, hogy én ne vehessem fel a földről a magokat. Mióta Csilla külön miattam eljön a kifutónkhoz, elsajátítottam ezt a fajta evési módszert a gyors és szemfüles „zugevés”, és a többszöri technikai bemutatás miatt.

  • Az én arcmemóriám a legjobb a csapatban. Csillát én már nagyon messziről megismerem, és amint meglátom, azonnal odaszaladok hozzá (akkor is, ha semmit nem látok a kezében). A többiek csak akkor indulnak meg, ha látják, hogy ő adott nekem valami finom gyümölcsöt (mert persze, ők is akarnak kapni). Én őt már azután megismertem (rögtön, a következő alkalommal, hogy jött!), hogy egyszer ott töltött a kifutónál velem, ill. miattam kb. két órát, hogy a többiek türelmét kijátszva tudjon nekem adni almát és banánt. Ezért hálás vagyok neki és érzelmi kötődésem is van hozzá, hisz ezt senki nem tette még meg értem, s az ilyen típusú kapcsolatokban a páviánok memóriája eleve jó. (Mondjuk, Rezső zabálja fel mindenkor, mindenkitől a legtöbb ételt, így neki lett volna illő legelőször felismernie Csillát, de valljuk be, Rezsőke agya azért nem hasít, az ereje és a hasa igen.)

  • Én vagyok a csapatban a legtürelmesebb, sőt, a páviánok között is rekorder vagyok ezen a téren. Bár szoktam jelezni Csillának a földre ütve a jobb kezemmel, hogy szerintem most adhatja oda a gyümölcsöt, mert most el tudom vinni, azért bízom abban, hogy a helyzetet ő jobban ítéli meg, s türelmesen megvárom, míg odaadja. Én néha túl korán kérem, s végül mégis elorozza valaki előlem, pedig tudom, hogy Csilla megígérte, hogy nem eteti a többieket, csak nekem ad egy-két falatot... ha szerzek, kapok tőle gyümölcsöt, az egyébként emeli a tekintélyemet a csapatban, rögtön elkezdik keresni a kegyemet... Két lábra is állok és a kis kezeimet nyújtom felé, nemcsak ülök, mint a kuka Rezsi, meg Dezső és Ara stb... én nem fordítok hátat Csillának csak azért, mert nem ad nekem azonnal valamit, és mérges sem leszek, mint Rezső, ha nem minden falat nekem jut... Tudom, hogy nekem Csilla soha nem hazudik, és ha nincs gyümölcs nála, azért nem ad.

  • A páviánnyelv világában én vagyok a legjáratosabb, én tudom „szabályosan” használni majdnem az összes kommunikációs elemünket. (A többiek alig ismernek ezekből párat.) Ez egyébként a Csillával való kommunikációnkat is megkönnyíti.

  • Ismerek emberi kézjeleket is, így azt, amikor Csilla mutatja, hogy ne ugorjak fel a kerítésre a villanypásztorhoz... meg azt, hogy maradjak itt a közelben, mert visszajön... azt is, hogy meg kell várnunk, amíg a többiek elmennek... megértem azt is, amikor elköszön, és többet nem jön vissza, majd csak pár nap múlva...

  • és segíteni is tudok neki, mert tudom, hogy tudja: én csak akkor tudom elvenni az ételt, ha nincs a közelben senki, ezért elcsalom a többi páviánt messzebb.

  • Már többször (na jó, csak kétszer, mert nem akarom magamra haragítani a többieket, és erre Csilla is nagyon ügyel) megcsináltam, hogy a pávián-veszélyjelző visítással összecsődítettem a társaimat a szikla magaslatán, majd, amikor mindenki odaért, én otthagytam őket, lerohantam Csillához, hogy adjon nekem gyümölcsöt. Csilla azt mondta, hogy ez komplex gondolkodás volt a részemről, hisz tök egyedül kitaláltam, megterveztem egy bonyolult cselekvéssort ok-okozati összefüggésre építve, nemcsak ösztöntől vezérelten, erővel szereztem ételt.

  • Én kurkászom a legalaposabban, s mivel ezt mindenki tudja, ki is használnak emiatt (a másik nagy kurkászó a csapatban Kishím-Dezső) a többiek.

Most hirtelen nem jut eszembe több dolog, amit az elmúlt hónapokban tanultam, de mindenképp beszámolok majd, remélem, érdekelni fognak soraim :-) Szerintem, nagyon sok dolgot tudnék és szeretnék is még tanulni, s bízom abban, hogy erre lehetőségem is nyílik, hisz a napom is gyorsabban, tartalmasabban és boldogabban telik így!